Azért, mert itt születtem, és ez a város volt a helyszíne legszebb gyermekkori élményeimnek.
Akkoriban az általános iskolákban az volt a szokás, hogy ötödik osztálytól kezdve élővilágórára minden évben egy alkalommal kötelező volt bogárgyűjteményt készíteni. De nem ám csak úgy összevissza, gombostűkre szúrva kellett a bogarakat dobozba zárni, hanem rendszertani besorolás szerint, nevüket kis címkékre feltüntetve, az állatokat pedig eredeti formájukban megőrizve. Ez azt jelentette, hogy nem lehetett törött lábú, meg hiányos bogár a gyűjteményben. De nemcsak bogarak, hanem színes lepkék, pókok is gombostűre kerültek. Ma már tudom, hogy a tudomány szabályai szerint rovargyűjteménynek kellett volna nevezni, de a tanárok, valószínűleg az egyszerűség kedvéért csak bogárgyűjteménynek hívták.
Apám, amint megtudta, hogy mit kell csinálnom, máris nekilátott a szükséges méretű fadoboz elkészítésének. Asztalos volt, így aztán nem okozott neki gondot, hogy elkészítse a legszebb meg szerintem a legnagyobb dobozt bogaraimnak. Én ugyan megmondtam neki, hogy milyen méretűt kell csinálni, de ő azt mondta, hogy „fiam, téged ismerve, abba a dobozba jó ha fele belefér annak a rengeteg bogárnak meg lepkének, amit összegyűjtöttél”. Így aztán majdnem fél íróasztalnyi nagyságú lett a doboz, tetején nútba illeszkedő üveglappal, meg szépen aljára ragasztott parafacsíkokkal, amikbe gombostűt lehetett szúrni. Raktam is bele az összegyűjtött rovarokat meg lepkéket. Sokféle faj képviselői sorakoztak egymás mellett a doboz alján, de legnagyobb szomorúságomra a bogarak királyának számító szarvasbogár meg az orrszarvúbogár hiányzott a gyűjteményből. Bezzeg akiknek diósgyőri vagy hámori rokonsága volt, azoknak ott pompáztak ezek a gigantikus méretű és gyönyörű bogarak dobozaikban.
Egyszer aztán mellém szegődött a szerencse. Talán hegedűórára mentem, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve az Ady-híd után befordultam a főutcáról a Munkácsy utcába. Alig mentem talán harminc métert, amikor balra megláttam a feliratot. „ Díszhal és madár”. Bolondja voltam mindenféle kisállatnak, így aztán izgatottan mentem a bolt kirakatához. Úgy emlékszem, hatalmas volt, persze lehet, hogy már a messzeség rajzolja naggyá emlékeimben. Mindenesetre a kirakatban szép rendben elhelyezve legalább tíz bogárgyűjtemény sorakozott. Minden dobozban más és más faj gyönyörűen preparált példányai voltak. A lepkék is hatalmas dobozokban, és a sok színes hártyásszárnyú között ott volt az óriás éjjeli pávaszem. Addig én csak könyvekben láttam, de most rádöbbentem, hogy az életben sokkal szebb. És nem egy volt belőle, hanem legalább tíz.
Természetesen az óráról elkéstem, mert legalább húsz percen át a kirakatot bámultam. Ezután minden alkalommal betértem a kis utcába, és megálltam a „csodakirakat” előtt. Egyszer aztán váratlanul kinyílt az üzlet ajtaja, és kijött az eladó, egy nekem akkor kicsit mogorvának tűnő asszony. „Mit szeretnél venni fiam?” – kérdezte tőlem. „Csókolom, én csak nézegetek” – mondtam kicsit megszeppenve. „Gyere be a boltba” – mondta, és látva, hogy nem tudom eldönteni, mitévő legyek, vállamra tette a kezét és magával húzott. Bent mindenféle kisállatot láttam meg színes halakat az akváriumokban. Az egyik sarokban pedig egy nagy vitrinben rengeteg lepke és bogár. Bár nem láttam, de éreztem, hogy az asszony kíváncsian méreget. Kisvártatva megkérdezte, mi az, amit a kirakatban nézni szoktam. Nem tudom, mi ütött belém, de hosszan magyarázni kezdtem neki az állatok megismerésével kapcsolatos szenvedélyemről, meg persze a bogárgyűjteményemről is. Amikor elhallgattam, kicsit elgondolkodott, most így visszagondolva, talán gyermekkori önmagát látta bennem, mert elővett egy nagyobb kartondobozt, és egyesével, vigyázva, hogy ne sérüljenek, belerakott egy-egy szarvas- meg orrszarvú bogarat. Aztán a lepkésdobozból egy óriási éjjeli pávaszemet meg ráadásként egy gyönyörű hőscincért. Akkurátusan újságpapírba csomagolta a dobozt. „Vedd el, ez az én ajándékom” – mondta mosolyogva, és felém nyújtotta.
A bolt már régen nincs meg, talán a mosolygó asszony sincs, de jóságának emléke örökre megmarad.
