Ugrás a tartalomra

Több helyszínen is bombariadó volt Miskolcon

Létrehozva
Értesüléseink szerint a két pláza mellett a a megyei kórház és a belvárosi MÁV Jegyiroda is érintett volt.
Kép
Fotók: Mocsári László

20.21

A rendőrség mind a négy helyszínről levonult, nem találtak semmit. Büntetőeljárás keretében vizsgálják tovább az ügyet - mondta el a minap.hu-nak Dobi Tamás megyei rendőrségi szóvivő.

Korábban írtuk:

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházba, a sétálóutcai MÁV Jegyirodába, a Miskolc Plázába és a Szinvaparkba is bombariadóval fenyegető üzenetek érkeztek kedden napközben - tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

A rendőrség a bejelentést követően a protokollnak megfelelően azonnal megkezdte az ügyek kivizsgálását - tette hozzá Dobi Tamás.

Kép

Országszerte hasonló a helyzet. Az Index értesülése szerint a fővarosban a Westendből, az Arena Plazából és az Árkádból, valamint a kaposvári Kapos Plazából, és egy debreceni, egy szegedi, valamint egy pécsi üzletközpontból kiküldték a vásárlókat.

Kép


Legutóbb három hete volt hasonló bombariadó Budapesten, Szegeden, Pécsen, Debrecenben és Győrben is.

Ez is érdekelhet

Ehet erdő Szeleta szerelvény gasztroexpressz
Asztalra került a természet a Bükkben
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.
szezonzáró őszi séta Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
Kozmix
Retro láz Miskolcon: Kozmix-os buli a Rockwell Klubban
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvárCelebhírek
Kozmix Miskolcon, döngött a ház. A Rockyban mindenki őrült ritmust rázott.
Misley Emese
A piros tejeskanna – Misley Emesére emlékezünk
MiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A hatvankilenc évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc legfiatalabb miskolci áldozatára, Misley Emesére emlékezik heti írásában Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerzője.