Ugrás a tartalomra

Miskolcon is „elstartolt” a MEFS Egyetemi Túrasorozata

Létrehozva
A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Egyetemi Túrasorozatot hirdetett, melyre a MEAFC három eseménnyel is sikerrel pályázott. Az első túrát április 23-án, szombaton családias hangulatban, a Miskolci Egyetem Sportirodájának koordinálásával tartották meg.
Kép
Fotó: magánarchívum

Az eredeti felhívás értelmében a túrasorozat állomásai intézményi, vagy intézményi sportegyesületi szervezésű események. Minden túra valamilyen érdekességet, tematikát is rejt magában, így hagyományteremtő és érdekes felfrissülésben lehet része annak, aki bakancsot húz a különböző helyszíneken. A túrák a hallgatók mellett természetesen nyitottak az oktatók, kutatók, egyetemi dolgozók és családtagjaik számára is.

A MEFS Egyetemi Túrasorozat egy pályázati finanszírozású projekt. A MEAFC által benyújtott pályázat három túrára vonatkozott. Az eredményhirdetéskor összesen 500 ezer forint pályázati forráshoz jutott az egyesület. Az események koordinálását, a jelentkeztetést, az elszámolást a Miskolci Egyetem Sportirodája végzi, míg a szakmai megvalósításban az egyetem öntevékeny természetjáró csoportjának tagjai működnek közre. Így volt ez az első túrán is, melyet április 23-án, szombaton tartottak meg.

Kép
Fotó: magánarchívum

- Első túránk elsődleges célja a dolgozói csapatépítés volt, kiegészülve a családtagokkal – tudtuk meg Molnár Rékától, a Miskolci Egyetem Sportirodájának vezetőjétől. – A meglehetősen rossz időjárás befolyásolta a részvevők számát, így 18 fővel egy igazán családias esemény részesei lehettünk. A Miskolci Egyetemről Bükkszentkeresztre vitt ki bennünket egy általunk szervezett busz, mely a nap végén természetesen vissza is hozta a csoport tagjait. Kiss Dániel túravezető profi közreműködésével egy 8 km-es, 300 méter szintkülönbséggel nehezített túrát teljesítettünk, miközben hat, helyi látványosságot (Hét katona sírja, Gyógyító kövek, Hollórét, IV. Béla emlékmű, Kisdél Kilátó, Világháborús-emlékmű) is felkerestünk. Érkezéskor három, egymással vetélkedő csapatot alakítottunk ki.

Az elején a csapatok kaptak egy többek között a túrajelzések felismerésére is irányuló és állomásokra vonatkozó kérdőívet, melynek kiértékelése beleszámított a versenybe. A 3. állomáson csapatverseny várt mindenkit, melynek során például időre kellett sátrat állítani és bontani, de volt csomó- és cipőfűző kötési feladat, és a túléléshez szükséges tárgyakat is ki kellett választani. A feladatokat pontoztuk, így alakult ki a végeredmény. A nap végén mindhárom csapat képviselője serleget és emléklapot vehetett át. Gazdára talált egy különdíj is, melyet legidősebb résztvevőnk, egy 69 éves nagymama kapott meg a túra teljesítéséért. Hazautazás előtt mindenkit vendégül láttunk egy ebédre. Ami a projekt folytatását, a további két túránkat illeti, az őszi időszakban egy szemétszedéssel egybekötött környezetszépítő és egy baráti társaságokat megszólító, hagyományőrző eseményt tervezünk.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a kátyúzás és számos helyen történik hibaelhárítás hétfőn
Miskolc
Jó szokásához híven hétfőn is megküldte a Városgazda, hol érdemes még a megszokottnál is óvatosabban vezetni.
Képgaléria
Holokauszt megemlékezés az avasi izraelita temetőben
Mártírjaira emlékezett a miskolci zsidó közösség
MiskolcKultúraEgyház
A Holokauszt alkalmával elhunyt áldozatokra emlékezett a Miskolci Zsidó Hitközség és meghívott vendégeik vasárnap az avasi izraelita sírkertben.
Képgaléria
Termelői nap
Háztáji finomságokban ma sem volt hiány a Miskolci Termelői Napon
MiskolcGazdaság
A jó idő kedvezett vármegyénk őstermelőinek és házi manufaktúráinak, amelyek ez úttal is az Erzsébet téren mutatták be minőségi termékeiket.
Képgaléria
Fröccsfeszt
Szombaton igazán felpezsgett a Miskolci Fröccsfesztivál
MiskolcSzabadidő
A fröccsfesztivál második napján még többen merültek el az avasi pincesor buborékos boros világában.