Ugrás a tartalomra

Eseménydús májussal ünnepli a városnapot Miskolc

Létrehozva
Május 11. Miskolc napja, amit a koronavírus-világjárvány után újból megünnepelhet a város. A konkrét városnapi rendezvények mellett azonban számos egyéb program várja majd közönségét a hónapban a sporttól kezdve a kultúrán, közösségi játékon át a tehetségkutatóig.

A koronavírus-világjárvány miatti egészségügyi korlátozások számos élménytől megfosztottak bennünket az utóbbi két évben. Májusban jócskán lesz lehetőségünk, hogy bepótoljuk ezeket Miskolcon – erre már sikeres példa volt a Csanyikba visszatért Majális.

Kedden sajtótájékoztatón ismertették, hogy milyen eseménydús május elé néz a város lakossága. Ezek közül is kiemelkedik Miskolc napja május 11-én, amely onnan ered, hogy Ferenc József 1909-ben ezen a napon adományozott címeres kiváltságlevelet Miskolcnak. A város közgyűlése 1993-ban döntött úgy, hogy ekkor ünnepeljük Miskolc napját.

Kép
Veres Pál polgármester. Fotó: Mocsári László

Veres Pál polgármester kiemelte, hogy ezen a napon a Miskolci Nemzeti Színházban megrendezett ünnepi közgyűlésen adják majd át a városi díjakat azoknak, akik sokat tettek Miskolcért.

Arra is kitért, hogy aznap este, ugyancsak a színházban, fellép a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara. A Tamási Áron Énekes madár című színműve nyomán készült Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című előadást tekinthetik majd meg a nézők, ami korszakokon átívelő táncélményt ígér.

Ugyancsak a színházhoz kapcsolódik, hogy május 12. és 14. között Határtalan napok várják a nézőket: határon túli teátrumok vendégszereplését tekinthetik meg az érdeklődők.

Az ünnepi héten Miskolc vendégül látja testvérvárosa, Aschaffenburg küldöttjeit is, akikkel közel három éve érik a személyes találkozó, azonban ugyancsak a koronavírus-világjárvány miatt, ez idáig meghiúsult.

A polgármester felemlegette, hogy idén is keresik a város borát, illetve május 12. és 14. között „eredeti időpontjában” rendezik meg az Avasi Borangolást.

Kép
Illusztráció; Fotó: Horváth Csongor

Május 14-én a sport is jelentős szerepet kap majd Miskolcon: a kerékpár-verseny Tour de Hongrie ötödik szakasza a Városház térről indul el. A hónap végén, 21-én pedig a Kassa-Miskolc Ultramaraton versenyzői Szlovákiából Miskolcra futnak be.

„Ez a május méltó folytatása lesz a május 1-i programnak. Bízom benne, hogy végre valóban felszabadultan, a közösségi érzést újra megérezve, színvonalas programokon vehetnek részt a miskolciak május folyamán” – zárta Veres Pál.

Kép
Fedor Vilmos polgármesteri megbízott. Fotó: Mocsári László

A szót Fedor Vilmos polgármesteri megbízott vette át. Az Itthon Miskolcon Egyesület Játékos VárosJárás nevű programjáról beszélt, ami május 14-én várja majd a jelentkezőket. Az idén 13. alkalommal megrendezendő versenyről Fedor Vilmos elmondta, hogy anno olyan játékot akartak létrehozni, amelyen korosztálytól függetlenül többen részt vehetnek és „elősegíti, hogy a város lakói jobban megismerjék Miskolcot, jobban kötődjenek értékeihez” – emlékezett vissza.

A játékosok Miskolc kulturális örökségéhez kapcsolódó helyszíneket keresnek majd fel, feladatokat oldanak meg és eközben megismerik az említett értékeket. Az idei program a Miskolc és az irodalom címet viseli – a múltra és a jelenre is koncentrálva. Május 10-ig még jelentkezhetnek a játékos kedvű miskolciak.

Kép
Majorné Bence Tünde, ügyvezető, MKK; Fotó: Mocsári László

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ugyancsak több programmal színesíti a májust. Majorné Bencze Tünde ügyvezető felsorolta, hogy a városnapon a Szent István téren 14:00 és 17:30 között miskolci cégek, civilek és intézmények települnek ki interaktív programokkal. Lesz még városismereti vetélkedő, helytörténeti kiállítás és játékos ki-mit-tud is.

Ezt követően, egészen 22 óráig ingyenes koncertek várják a miskolciakat: a helyi erőket képviseli majd a Miskolci Illés Emlékzenekar, illetve a Sky Fanatic. A sztárvendég a Carson Coma lesz.

Az intézmény városnapon túli programjairól is szólt az ügyvezető: a zenét népszerűsítő Tekerd fel a hangerőt!-programsorozatról, a diákzenekarok május 12-i tehetségkutatójáról, valamint a Helyfoglaló amatőr tehetségkutatóról. Elhangzott továbbá, hogy május 13-án a Művészetek Házában Varga Éva Kétszáz ajtó című kiállítása nyílik meg. A hetet vasárnap a szokásos termelői piac zárja majd az Erzsébet téren, amelynek tematikája ezúttal a családokra épül.
 

Programok Miskolcon május 8-15. között 

1. „Májuskosár” Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar Tavaszköszöntő jubileumi koncertmájus 8., 17:00, Művészetek Háza

2. Miskolc – Tekerd fel a hangerőt! program keretein belül:

3. MISKOLC VÁROS NAPJA

  •  Ünnepi közgyűlés: május 11., 14:00, Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház
  •  Szent István téri programok: május 11., 14:00-17:30

        Bemutatkoznak: Miskolci Hőszolgáltató Kft., Miskolci Vízmű Kft., MiReHu Kft., Miskolci Egészségfejlesztési Intézet, Zöld Kapcsolat Egyesület, Miskolci Áldozatsegítő Központ, Otthon Segítünk Alapítvány, Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Europe Direct Információs Központ.
        Programok: interaktív, környezetvédelmi, szemléletformáló, játékos foglalkoztatók, játszótér és játszóház. A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi kara városismereti vetélkedővel, a 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület pedig Miskolci helytörténeti kiállítással és játékos történelmi ki-mit-tud?-dal várja az érdeklődőket. A Miskolci Kulturális Központ jótékonysági könyvvásárt tart a Magyar Vöröskereszttel együttműködve.

       Színpadi programok: 

4. Miskolc Város Bora 2022 borversenymájus 12. 9:00, Avasi Bortanya

5. X. Avasi Borangolás: május 12.-14., Avasi pincesorok

6. Határtalan napok: május 12-14., Miskolci Nemzeti Színház

7. Varga Éva: Kétszáz ajtó - kiállításmegnyitó: május 13., 16:30, Művészetek Háza Kortárs Galéria

8. Játékos VárosJárás 2022: május 14. 8:30-18:00, a helyszínek a játék napjáig titkosak

9. 43. Tour de Hongrie: május 15., Miskolc

10. Miskolci Termelői Nap: május 15. 9:00-13:00, Erzsébet tér
 

(Címlapkép: A miskolci Sky Fanatic egy korábbi fellépésén. Fotó: Sky Fanatic)

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.