Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a zúzalékos utak javítása

Létrehozva
Az elmúlt hónapok mostoha időjárási körülményei alaposan megviselték Miskolc zúzalékos úthálózatát. A hosszas évek óta gondozatlan utcák kiigazításához május első hetében láttak a szakemberek.
Kép
A kedvező időjárás beköszöntével a napokban elindulhatott a zúzalékos utak javítása is. Fotó: Mocsári László

A havazás, a jegesedés, majd a hirtelen jött olvadás kedvezőtlenül befolyásolták a zúzalékos utak állapotát. Az átázott felületek javítási munkálataihoz – szakmai megfontolások mentén – most fogott hozzá a városvezetés.

A Városgazda útellenőri szolgálatának előzetes felmérése, a beérkezett lakossági bejelentések, valamint az önkormányzati képviselőkkel történt egyeztetések alapján az elmúlt hetekben az ütemezés és az előkészítés folyt. Mindezek fényében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. hétfőn belevágott a teendőkbe.

Kép
A Miskolc Holding tagvállalata május 2-án indította el a javítási munkákat Perecesen

– Terveink szerint ebben az évben a város teljes területén közel nyolcvan utcában száznegyvenezer négyzetméternyi területen történik majd meg a zúzalékos utak javítása – ismertette a hatvanmillió forintos beruházás paramétereit Kertész Béla műszaki vezető, hozzátette: Perecesen huszonötezer négyzetmétert és tíz utcát érint a helyreállítás.

Bazin Levente szerint 2019-ig városszerte komoly útkarbantartási lemaradások halmozódtak fel, ekkortól azonban az időszakos korrekciók – a zúzalékos és aszfaltos felületek esetében egyaránt – hagyományosan Perecesről indultak. 

Kép
Közbeszerzési eljárás keretében nyert a kivitelező – mindezt a város költségvetéséből fedezik

– A külterületeken a nagyobb csapadékok gyakorta elmossák az utakat – fogalmazott választókörzetéről a Velünk a Város önkormányzati képviselője. Majd a további útfelújítások és útépítések kérdése kapcsán hangsúlyozta: anyagi lehetőségeiknek megfelelően igyekeznek odafigyelni az utak minőségére, szeretnének minél több zúzalékosok utat aszfaltossá átépíteni. Végül felidézte az Almás utcán tavaly novemberben indult beruházást.

A munkagépek ezt követően Diósgyőr, Bodótető és Bábonyibérc zúzalékos úthálózatának esnek neki. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Grund Piknik a Népkertben
Sporttal és piknikhangulattal telt meg a Népkert
MiskolcSzabadidő
Játékkal, mozgással és kötetlen sportolási lehetőségekkel indult el szombat délután a Grund Piknik a miskolci Népkertben. Az ingyenes sportdélután egy programsorozat első állomása volt, amelynek célja, hogy a sport ne csak a versenyről, hanem a közös játékról és az együtt töltött időről is szóljon.
A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.