Ugrás a tartalomra

Többszáz rendőr mondott fel egy hét alatt

Létrehozva
A koronavírus-járványra hivatkozva 2020 novembere óta tilos volt felmondani a rendőrségénél. Erre június elsején nyílt meg újra a lehetőség – azonnal fel is mondott háromszáz rendőr.

Miután a nyár első napjával hivatalosan is véget ért a koronavírus-járvány miatt 2020 novemberében bevezetett felmondási tilalom, 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be felmondását a határidő lejárta után – értesült az Országos Rendőr-főkapitányságtól a Magyar Hang.

Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a háromszáz fő eltávozása még akkor is jelentősnek számít, ha ez csupán az egy százalékát teszi ki a közel 37 ezres állománynak, mivel mindössze egyetlen hétről van szó.

A főtitkár értesülései szerint leginkább a közrendvédelmi területről, az utcai szolgálatot végző tiszthelyettesek közül távoztak a legtöbben. A felmondási idő két hónap, ezért a június elsején felmondottak várhatóan augusztus elejéig teljesítenek szolgálatot. 

Különböző érvek szólnak mind a leszerelés, mind a maradás mellett: az év elején bevezetett tízszázalékos fizetésemelés és a kiutalt hathavi fegyverpénz sokakat a testületnél tarthat, annak ellenére, hogy az utóbbi a folyamatos áremelkedések miatt egyébként is indokolt lett volna. Az újabb béremelésre pedig várhatóan még várni kell, tekintettel arra, hogy az alapvetően is büdzséproblémákkal küszködő belügy alá helyezték a pedagógus szakmát is.

A távozók miatt a maradók vállára pedig még nagyobb teher nehezedik. Az FRSZ főtitkára szerint leginkább a közrendvédelmi területről távoznak sokan, a tiltás előtti időszakban évente átlagosan 2000–2550 rendőr lépett ki a szakmájából.

(Külső képünk illusztráció)

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.