Ugrás a tartalomra

Viszlát, betű,betű,betű-szám,szám,szám! - újfajta rendszámok jönnek

Létrehozva
Az AA AA-001-es rendszámot Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át szombaton Vitézy Dávidnak, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkárának.
Kép
Képforrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium

Volt a vicc, amiben a szőke nő minden barátja rendszámát fejből tudja, mert mind ugyanaz, mégpedig:  betű,betű,betű-szám,szám,szám. Ez az elosztás azonban már "kiment a divatból" - ahogy a nők intelligenciáját a hajszínükkel összefüggésbe állító viccek is szerencsére. Július 1-től ez a poén már sehogy nem aktuális. 

1990 óta láthatók az utakon az eddigi, három betűből és három számból álló rendszámok. Az ABC azonban véges, a betűkombinációk éveken belül elfogytak volna. Ezért született az a döntés, hogy július 1-jétől új típusú rendszámok kerüljenek az autókra - erről tartott sajtótájékoztatót szombaton Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az újonnan forgalomba helyezett gépjárművek kétszer két betűből és három számból álló rendszámtáblát kapnak, ezen látható az Európai Unió jelzése a csillagokkal, a H betű, és új elemként jelenik meg Magyarország címere. Az új forma több kombinációs lehetőséget kínál - emelte ki, hozzátéve: mintegy 5,5 millió jármű van forgalomban jelenleg Magyarországon, amelyekből a 4 millió személyautó  rendszáma változik meg folyamatosan a későbbiekben.

Az első "modern kiosztású, AA AA-001-es rendszámot Rétvári Bence átadta Vitézy Dávidnak, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkárának. Így mostantól ez is a magyar közlekedés történetének szerves részét képezi.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.