Ugrás a tartalomra

A miskolciak is szűrhetik a részvételi költségvetés ötleteit

Létrehozva
Bármely 16 évnél idősebb városlakó jelentkezhet a Részvételi Tanács tagjának. A testület véglegesíti majd, hogy melyik legyen az a 45 ötlet, amelyekről a miskolciak szavazhatnak, egyben dönthetnek arról, hogyan költse el a város a részvételi költségvetés 15 millió forintját.

Jelenleg is, egészen július 31-ig lehet ötleteket beküldeni a részvételi költségvetés három kategóriájára. Azonban ugyaneddig lehetséges jelentkezni a Részvételi Tanácsba, aminek fontos szerepe lesz az ötletek megszűrésében.

Kép
Ábrán a teljes folyamat; Fotó: Dialóg Egyesület

Hiszen a kreatív miskolciak várhatóan olyan nagyszámú elképzelést nyújtanak majd be a Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc és Közös tereink kategóriákban, hogy azok számát némileg csökkenteni kell, mielőtt szavazhatnának a megvalósításukra az állampolgárok.

Néhány például egészen biztos, hogy technikai vagy éppen a keretösszegen túllépő anyagi okok miatt kiesik. Összesen 45 ötletről – kategóriánként 15-ről – szavazhatnak majd a miskolciak.

Az első szűrési kört a Polgármesteri Hivatal különböző szakosztályai végzik majd el, akik szakmai szempontok alapján vizsgálják a megvalósíthatóságot. Ezt követően jön viszont képbe a Részvételi Tanács, amely tovább szűkít.

Kép
Korábban workshopon készültek a Polgármesteri Hivatal dolgozói az ötletek szűrésére; Fotó: Dialóg Egyesület

A részvételi költségvetés szakmai lebonyolításáért felelős Dialóg Egyesület elnöke, Csere Áron János elmondta: a Részvételi Tanács tagjai várhatóan úgy nézik át az ötleteket, hogy a hasonlóakat egyesítik, illetve átlátható szempontok alapján priorizálják őket.

„A folyamatot miskolci állampolgárok végzik majd el: tíz ötletbenyújtó, tíz elköteleződött érdeklődő és öt fő önkormányzati szakdolgozó, akik a hivatali szempontokat képviselik” – tudtuk meg az elnöktől, aki hozzáfűzte, hogy a jelentkezés során demográfiai adatokat is kérnek, így társadalmilag minél változatosabb összetételű tanácsot állíthatnak össze a lebonyolítók.

Kép
A Részvételi Iroda munkatársai kitelepülésen segítenek az ötletbenyújtásban; Fotó: Mocsári László

A Részvételi Tanács munkáját egyébként ne úgy képzeljük el, mint az amerikai filmekben az esküdtekét. A tagok várhatóan 2-3 alkalommal, pár órára találkoznak és átbeszélik a megszűrendő ötleteket. Ezeket ráadásul előre megkapják majd, hogy otthon felkészülhessenek a közös gondolkodásra.

Jelentkezni a https://tervezzukmiskolcot.hu/ részvételi költségvetés aloldalán belül, ide kattintva, vagy a részvételi pontok valamelyikén lehetséges.

Ez is érdekelhet

Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.
Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
Pretoriában hangolt Gaboronéra
MiskolcSport
Atlétika: Simbine Classic, ezüst kategóriás verseny, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.