Miskolc belvárosa számtalan olyan különleges történetet és érdekességet rejt, amelyek mellett a mindennapok során gyakran figyelmetlenül megyünk el. Ennek a gazdag örökségnek a felfedezésére hívta az érdeklődőket az ingyenes belvárosi helyismereti séta. A program a százéves Zenepalota elől indult, ahol Flach Antal művésztanár vezette be a résztvevőket a város zenei múltjába és örökségébe. – A miskolci Zenepalota felépítése egészen rendkívüli mérföldkőnek számított, amely a mai napig meghatározza a város kulturális arculatát. Az építkezés pontosan száz esztendővel ezelőtt, 1926-ban kezdődött meg. Akkoriban egymillió pengőt szántak a felhúzására, ami elképesztően hatalmas összegnek felelt meg. Különösen nagy szó volt ez annak tükrében, hogy Miskolc kulturális támogatása és anyagi dotációja – bár ez természetes – messze elmaradt a fővárosétól, de még a hasonló méretű vidéki városokétól is. Ez a beruházás egy igazi, csúcsszerű oázis volt a helyi kultúra történetében: egy olyan monumentális épület született, amely az alapjaitól kezdve kizárólag zenei célokat és feladatokat szolgált – kezdte a történetet Flach Antal.
A magánkezdeményezésektől a városi zeneiskoláig
A művésztanár elmondta, a palota megépülésének előzményei a 19. századig nyúlnak vissza. – Kezdetben magánkezdeményezésre működött a Miskolci Daláregylet, amelynek egy ideig a város neves polgármestere, Soltész Nagy Kálmán volt az elnöke. Ez is mutatja, hogy a helyi zene ügyét már a kezdetektől a legmagasabb szinten karolták fel. A hangszeres oktatás ekkor még leginkább magántanároknál, zongoratanárnőknél zajlott, majd volt egy rövid időszak, amikor a zeneoktatás a papszeri múzeumépületben kapott helyet. Ez is félmagán kezdeményezés volt, ahol az akkori igazgató összerúgta a port a város vezetésével. Az önkormányzat végül úgy döntött, hogy saját kézbe veszi az irányítást, és létrehoz egy városilag finanszírozott zeneiskolát – mesélte Flach Antal, aki beszélt a Hősök téri épületekről is a többségében nem miskolci közönségnek. – Először a Kincstár egyik épületében, a híres Fáy család egykori miskolci kúriájában (a mai Berzeviczy Gergely Technikum mögötti részen) helyezték el. Az épület jobb oldali szárnyát alakították át eleinte közkórházzá, majd tantermekké. A város jeles költője, Sassy Csaba még viccelődött is azzal, hogy az ember úgy lépett be oda, mintha fogorvosi rendelőbe menne, a gyerekek sokszor úgy érezték, mintha a fogukat húznák, amikor órára igyekeztek – nevetett a művésztanár, közönségével együtt.
Együtt énekeltek
Mint azt Flach Antal elmondta, ez az időszak Lányi Ernő igazgatóságával forrott össze. – Lánya, Lányi Sarolta a visszaemlékezéseiben gyönyörűen, megható sorokban idézi fel, hogyan gyűlt ott össze a város zeneszerető színe-java. Rendkívül izgalmas korszak volt ez: a zenekar és a kórus alapvetően amatőr, műkedvelő muzsikusokból állt, mégis képesek voltak megszólaltatni akár Mozart-műveket is. Ez az 1901-et követő hatéves időszak, amíg Lányi Ernő Miskolcon tevékenykedett, egészen kivételesnek számított. A lakásában állandóan kották borították a zongorát és a szobát – takarítani sem lehetett, mert utána senki nem tudta, melyik lap melyik műhöz tartozik. Lányi volt az első olyan formátumú zenei vezető, aki az önkormányzat támogatását és a közönség szimpátiáját elnyerve hatalmas lökést adott Miskolc kulturális életének. Bár elismert zeneszerző volt, és országosan híressé vált a „Nem kell a szőke énnekem, mikor a barnát szeretem” kezdetű nótája, ő maga pont úgy utálta ezt a saját művét, mint Ravel a Bolerót, Rahmaninov a Cisz-moll prelűdöt, vagy Grieg a Hegyikirály indulóját. Ha valaki a társaságában énekelni kezdte, azonnal leintette – árulta el a művésztanár, miután megénekeltette a közönséget.
Bánhatja, ha kihagyta
A miskolci belvárosi helyismereti séta iránt óriási volt az érdeklődés a helyiek körében, a résztvevők közül sokakat mély személyes emlékek kötnek a helyszínekhez. Egyikük, Dobainé Varga Ágnes a minap.hu oldalon figyelt fel a programra, és nem volt kérdés számára, hogy csatlakozik a menethez. – Öt éven át tanultam itt, így nosztalgikus örömmel érkeztem a találkozóra. Bár a termeket tökéletesen ismerem, és a mai napig élénken él bennem a zongora- és szolfézsórák hangulata, valamint a nagy koncertteremre néző galéria emléke, az épület történelmi hátterét szeretném jobban megismerni. Miskolciként szívügyemnek tekintem a helyi értékek ápolását, és bár sajnálom, hogy a korábbi, zsinagógát bemutató alkalmon nem tudtam részt venni, a mostani kulturális sétát már semmiképpen sem akartam kihagyni – mondta.
A kulturális kalandozás a Csodamalom Bábszínházban folytatódott, ahol Temesvári Éva Rita bábszínház-igazgató kalauzolta a látogatókat, majd a Géniusz Könyváruház következett, ahol Reiman Zoltán amatőr helytörténész mutatta be Miskolc épített örökségét a helyszínen kiállított maketteken keresztül.
