Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc –ülésezett a testület, indul a Kocsonyafesztivál Néptáncantológiára készül a Szinvavölgyi

Létrehozva
Mutatjuk egy percben, mik a legfontosabb hírek a városban az elmúlt 24 órában.

Üléseztek
Tizenhat napirendi pontot tárgyaltak a képviselők a csütörtöki rendes közgyűlésen. A legtöbb hozzászólás a 2023-as költségvetés tervezetéhez érkezett. Eszerint idén több mint 47 milliárd forint bevétellel és ugyanennyi kiadással számolnak. Kalkulációk szerint akár 30 milliárddal nagyobb összeget is el tudnának költeni a város működtetésére. A költségvetést a képviselőtestület elfogadta.

Kocsonyatérkép
Már készülnek a kocsonyák a hétvégi fesztiválra. A főutcán és környékén csaknem 25 helyszínen lehet majd a téli ételt megkóstolni. A kocsonyafesztival.hu weboldalon található egy interaktív térkép, ami megmutatja a kocsonyát kínáló árusok nevét és helyét.

Néptáncantológia
Néptáncantológiára készül a Szinvavölgyi Művészeti Iskola. Két csapatukat hívták meg idén az országos találkozóra, Budapestre. A rendezvény célja, hogy az ifjúsági néptánc mozgalom és néptáncművészet közelmúltban született értékeit összegyűjtse és felmutassa. 
 

Ez is érdekelhet

Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.
Pilz Olivér
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
Miskolc
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.