Közleményükben arról tájékoztattak, hogy a Városház tér 8. szám alatti központi ügyfélszolgálaton március 8-án, szerdán 13 és 17:30 között, technikai okok miatt nem lesz ügyfélfogadás.
Ügyfélszolgálati szünetet tart a polgármesteri hivatal
Létrehozva
A központi ügyfélszolgálaton lesz szünet.
Ez is érdekelhet
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.