Ugrás a tartalomra

Farkas Péter és Zsozsó munkáját is megköszönte Miskolc

Létrehozva
A Tiszántúli Mentőkutyás Egyesület elnöke kutyájával, Zsozsóval segített a törökországi földrengés mentési munkáiban. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Lehoczki László és Binda Nikoletta, a Spider Mentőcsoport speciális mentői, valamint Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola vezetője mellett szintén Miskolcról indult segíteni Törökországba a földrengést követően Farkas Péter. A Tiszántúli Mentőkutyás Egyesület elnökének és kutyájának, Zsozsónak csütörtökön mondott köszönetet a város nevében Veres Pál, és adott át egy díszdobozos emlékplakettet. 

Farkas Péter a Magyar Református Szeretetszolgálat égesze alatt teljesített szolgálatot Törökországban, ahol egy hétfős csapat tagjaként a földrengés epicentrumában, Anakyában kutattak.
 
- Elsősorban a túlélők felkutatásában és kiszabadításában segítettünk, ötnapos kint tartózkodásuk alatt hat embert tudtunk élve kiszabadítani a romok alól, és számos holttestet is megtaláltunk – nyilatkozta lapunknak a Tiszántúli Mentőkutyás Egyesület elnöke. Mentőkutyáját bemutatva elmondta, Zsozsó egy hétéves, keverék kislány, aki mentett állatként, házőrzőnek került a családhoz, ám hamar kiderült, hogy nagyszerű a szimata és speciális keresőkutyaként is kiválóan megállja a helyét.

Kép

A Spider Mentőcsoport és a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola speciális mentőit néhány héttel ezelőtt köszöntötte Miskolc vezetése a városházán. Másnap derült csak ki, hogy van még egy olyan helyi szakember, aki segédkezett a földrengést követő mentésben.

- Farkas Pétert és Zsozsót is ugyanúgy megilleti az a köszönet és fogadtatás, mint a többieket. A város valamennyi polgára nevében köszönjük a munkájukat és azt a hősiességet, amit a mentés során tanúsítottak Törökországban – hangsúlyozta Veres Pál. – Szeretnék bíztatni mindenkit arra, hogy támogassák a speciális mentéssel foglalkozó szervezeteket, hiszen hihetetlen kemény munkát végeznek – tette hozzá a városvezető. 
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.