Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc - Smart Múzeum, ültető majális, közlekedési edukáció

Létrehozva
Az elmúlt 24 óra legfontosabb miskolci hírei egy percben.

SMART MÚZEUM

Nyártól elérhetőek a Pannon-tenger Múzeum okos fejlesztései. A hónap végén zárul a múzeum 112 ezer eurós, interregionális pályázata, a Smart Múzeum program. A fejlesztések részeként a kiállító épület hamarosan bejárható virtuálisan is és 30 darab látogatói tablettel is bővült a kiállítóterek kínálata.

ÜLTETŐ MAJÁLIS

Ültető majálist rendeztek a Csilla Bárónő Szeretetotthonban. Idén először, de hagyományteremtő szándékkal az otthon alapítványa több, fogyatékkal élő emberek ellátásával foglalkozó társszervezetet is meghívott a majálisra.

KÖZLEKEDÉSI EDUKÁCIÓ

Rendőri irányítás mellett haladt a forgalom délelőtt, az egyetemi kereszteződésben. A rendőrség áprilisban indította akcióját, aminek a lényege, hogy a közlekedők gyakrabban tapasztaljanak karos irányítást, a rendőrök pedig folyamatosan szinten tartsák tudásukat. Az akciót év végéig minden hónapban kétszer megismétlik.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.