Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Ezek voltak az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei:

Rendkívüli közgyűlésen tárgyaltak a MIVÍZ sorsáról. A vízszolgáltató évek óta nehéz helyzetben van. A rezsicsökkentés majd később az elszabadult energiaárak miatt a cég komoly veszteséggel működik. Ezért a víziközmű-szolgáltatás jogainak és kötelezettségeinek a Magyar Államra történő átruházásáról tanácskoztak ismét.

15 másik város mellett Miskolcon is tüntettek a szabad oktatásért és a tervezett státusztörvény bevezetése ellen. A több száz fős tömeg csütörtök délután fél 5-kor, dob- és rendőri kíséret mellett a Centrumtól a Szent István térig vonult, ahol több beszéd is elhangzott a pedagógusok, a diákok és szülők részéről is.

39 év szolgálat után vonult nyugdíjba az MVK villamos- és autóbuszvezető munkatársa. Simon Gábor vezetett villamost és buszt is, de ha kellett a szerelőműhelybe is beállt. Több versenyen is részt vett kollégáival, 2019-ben pedig ő lett az év legjobb miskolci villamosvezetője.
 

Ez is érdekelhet

Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.
Pilz Olivér
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
Miskolc
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.