Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A hétfői nap híreiből.

 

Pumpapálya épül az Avason

Az ország legnagyobb pumpapályája épül hamarosan az Avason. Az extrém élményeket nyújtó beruházás munkaterületét múlt pénteken adták át a kivitelezőnek. A munka pedig jövő héten indulhat el. A beruházás több, mint 70 millió forintból valósul meg.

Csárdáskirálynő - Kálmán Imre lánya Miskolcon

Különleges vendége volt a Csárdáskirálynő szombati előadásának. A Miskolci Nemzeti Színházba látogatott Kálmán Imre lánya. A Mexikóban élő 87 éves asszony először járt Miskolcon, a nézők vastapssal köszönték meg, hogy részt vett az előadáson.

DVTK vereség, MEAFC győzelem

Vereséget szenvedett a Diósgyőr, székesfehérvári vendégjátékán a labdarúgó NB 1, 11. fordulójában. Fehérvár FC – DVTK 4-0. Ugyanakkor a Nyíregyháza ellen egy végletekig kiélezett találkozón újabb hazai győzelemmel folytatta szereplését a férfi kosárlabda NB 1 B Piros csoportjában, a MEAFC.
 

Ez is érdekelhet

A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.