Ugrás a tartalomra

A jótékonyság Miskolc és a miskolciak sajátja

Létrehozva
Az eső és a szél ellenére sokan részt vettek a miskolci VeloRunCoffee Sportegyesület november ötödikén, vasárnap kilenc órától megrendezett jótékonysági futásán a Népkertben, hogy elősegítsék Bence gyógyulását. 
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A rendezvényt a VeloRunCoffee Sportegyesület hívta életre, melynek szervezője Szloboda Anett volt, aki az esemény célja mellett személyes érintettségéről is beszélt a Miskolc Televíziónak: Bence, az unokaöcsém, tavasszal betegedett meg, és egy rosszindulatú lágyrész daganatot diagnosztizáltak nála. Már túlesett több mint tíz kemoterápiás kezelésen, és egy hete egy műtéten is. A közeljövőben azonban egy költséges külföldi gyógykezelés vár még rá, amit a TB nem finanszíroz. Innen jött az ötlet, hogy a sportegyesületen keresztül megszervezzük a jótékonysági futást, s ahogy láttam a sok ismerős mellett rengeteg ismeretlen is regisztrált az eseményre. Nagyon örülünk, hogy az eső ellenére ilyen sokan regisztráltak. Hatalmas összefogás alakult itt ma ki.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

A megnyitón Veres Pál, Miskolc polgármestere köszöntötte a résztvevőket, akik, mint mondta: hatalmas tenni akarásukról tesznek ma tanúbizonyságot azzal, hogy a kellemetlen időjárás ellenére mégis eljöttek, és töretlen lendülettel és lelkesedéssel állnak rajthoz. – Egy város ereje a közösségek erejében van, és ha erősek a közösségek, akkor erős lesz a város is. A VeloRunCoffee ezzel a rendezvénnyel közösséget épít, a jótékonyság pedig ennek a városnak és a miskolciaknak a sajátja – hangsúlyozta a polgármester.

Kép

Aki nem tudott részt venni a rendezvényen, mégis szívesen segítené Bence gyógyulását, az a VeloRunCoffee Sportegyesület CIB Bank-nál vezetett 10700086-74192061-51200002 számlájára utalhatja felajánlását úgy, hogy a közleménybe beírja: „Adomány Bence gyógyulásáért!”

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.