Ugrás a tartalomra

Átmenetileg új helyszínre költözik a Miskolci Termelői Nap

Létrehozva
Az árusokat múlt héten arról értesítették, hogy a következő két vásár elmarad, végül azonban mindkettőt megrendezik: a november 19-eit a Szent István téren, a decemberi helyszínét pedig az adventi programok tükrében a következő hetekben véglegesítik.  

Kép
Nyolc éve örvend töretlen népszerűségnek a Miskolci Termelői Nap. Fotó: Mocsári László

Technikai okok miatt nem rendezik meg a novemberi és decemberi termelői vásárt – ez áll abban a levélben, amit múlt héten pénteken kaptak meg elektronikus úton a Miskolci Kulturális Központ (MKK) Nonprofit Kft.-től a Miskolci Termelői Nap árusai. 
Egyikük mintegy hatvan termelő nevében kereste meg a lapunkat. Elmondta, azért fordultak a sajtó nyilvánosságához, mert a közelgő ünnepek előtt rendkívül rosszul érintette őket a hír, amit az MKK-tól kaptak. 

– A termelők többsége hosszú évek óta, sőt, sokan a kezdetektől, tehát nyolc éve részt vesznek a Miskolci Termelői Napokon. Számunkra hatalmas érvágás, ha elmarad a novemberi és a decemberi alkalom. Nagy kár érne minket, ráadásul sokan félünk attól is, hogy ilyen hosszú kihagyás után elszokik a két-háromezer állandó vásárlónk nagyobb része – tudtuk meg a termelők képviselőjétől, aki hozzátette, azért is meglepte őket a döntés, mert eddig úgy érezték, hogy a rendezvényt és őket, árusokat megbecsüli Miskolc. 

Mint mondta, nem megerősített forrásból úgy tudják, hogy az Erzsébet tér az idén újrainduló városi adventi programok egyik helyszíne lesz. 

Az MKK marketing-vezetője megkeresésünkre elmondta, a belvárosban valóban már az adventi programok miatt készülődnek, emiatt ment ki múlt hét pénteken az árusok felé a cikkünk elején említett levél. Hozzátette, tekintettel arra, hogy a Miskolci Termelői Nap nagy népszerűségnek örvend a városlakók körében, miskolc önkormányzata és az MKK közösen keresett megoldást a problémára. Így időközben változott a helyzet, mindkét termelői napot megtartják.

- A Miskolci Termelői Napot november 19-én a Szent István téren rendezzük meg, a decemberi még szervezés alatt van. A decemberi időpontról és helyszínről a termelők hamarosan e-mailes értesítést kapnak, és a szokott módon meghirdetjük az eseményt – árulta el Fedor-Szabó Zsuzsa.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Tízéves a Symphonia. Fotó: Osztie Tibor
A zene, amely utat mutat: tízéves a Symphonia
MiskolcOktatásKultúra
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola. Jubileumi gálakoncertet tartottak a vasgyári növendékek.
Képgaléria
Avasi útfelújítás
Közlekedési információk kedden: útlezárások és sávszűkítések várhatók Miskolcon
Miskolc
Megkezdődött az Avas főútjának teljes felújítása, több helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani.
Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.