Ugrás a tartalomra

Készül a belvárosi korcsolyapálya, megérkeztek a fényinstallációk

Létrehozva
Advent négy hetében, már november 30-tól gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket Miskolc több városrészében a belvárostól kezdve Lillafüreden át egészen Miskolctapolcáig. Munkatársaink fotódokumentációja alapján, időben készen áll majd minden, hogy igazi adventi hangulattal teljen meg a város.
Kép
Fotó: Mocsári László

Amint arról korábban beszámoltunk, hangulatos ünnepi események helyszíne lesz többek között a Szent István tér a fényinstallációkkal és az ünnepi vásárral, a Városház tér a meseösvénnyel, valamint az Erzsébet tér, ahol kuriózumként egy korcsolyakölcsönzővel felszerelt mobil műjégpálya csalogatja a korizni vágyókat.

Kép

A pálya december 1-jétől a téli szünet végéig, január 7-ig üzemel majd. Hétköznapokon reggel nyolctól két óráig óvodás és iskolás csoportoknak ad helyet, akik előzetes regisztrációt követően ingyenesen korcsolyázhatnak majd. A nagyközönség délután kettőtől veheti igénybe a pályát minimális belépőjegy ellenében, hétvégenként pedig tíz órától este nyolc óráig lehet látogatni, de nem zár be a karácsonyi és a szilveszteri időszakban sem: 24-én, 25-én és 26-án és 31-én is várják a sport szerelmeseit.

Kép

A fotóink tanúsága szerint az ígért időre készen is lesz minden, hiszen már hízik a jég, és befutottak a különleges fényinstallációk is, köztük egy 8 méteres gömbfa, több hatalmas gömbdísz és jegesmedvék, amelyek felszerelése már folyamatban van. Nézze meg képösszeállításunkat! 

Preview Image
Fotók: Juhász Ákos. Kattintásra galéria nyílik!

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.