Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A keddi nap híreiből.

 

Tűzifa a rászorulóknak

Folytatódik a tűzifaosztás Miskolcon. Február elején 80 rászoruló család kap 1-1 köbméter fát. A város tűzifaprogramja 2020-ban kezdődött. Azóta több, mint 2500 köbméter tüzelővel segítették a miskolci rászorulókat a hideg hónapokban. Február 5-én és 6-án a Városgazda Kabar utcai telephelyén, és szintén 6-án illetve 7-én a nádasréti telephelyen kerül sor a legközelebbi faosztásra.

Elszaporodtak a rágcsálók

Az enyhe őszi-téli időjárás miatt elszaporodtak a rágcsálók, amelyek a földeken és a gabonatárolókban is gondot okoznak. A családi házaknál is nagyobb számban jelentek meg az egerek és a patkányok - munkát adva ezzel a kártevő irtóknak. A bolti forgalomban kapható irtószerek sokszor nem elég hatékonyak ezért szükség lehet a professzionális segítségre.

Megvannak a fellépők 

Megvan a fellépők névsora, kiderült kik szórakoztatják idén a közönséget a Kocsonyafesztiválon. Most is, három napon át három színpadon lesznek koncertek és programok. A fellépők között ott lesz a P. Mobil, a Wellhello, az R-go, a Paddy and the Rats, Kowalsky meg a Vega és több miskolci zenekar is. 

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.