Ugrás a tartalomra

Nyílt napokat szerveznek a MIÓVI tagóvodái

Létrehozva
Az augusztus 31-ig harmadik életévüket betöltő gyermekek és szüleik március elejétől április végéig különböző időpontokban látogathatják az óvodákat. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) célja, hogy megkönnyítsék a családok számára az óvoda kiválasztását a beiratkozás előtt. Az első nyílt napot a Bársony János úti Tagóvodában tartják, március 9-én.
 
De mind a harmincegy tagintézmény szervez úgynevezett „oviváró” napot. A programok között szerepel a kézműveskedés, valamint az énekes és játékos foglalkozás. Ezen kívül a csoportok mindennapi életébe is betekintést kaphatnak a családok. A szervezők emlékeztetnek: az augusztus 31-ig harmadik életévüket betöltő gyermekek óvodakötelezettek!

Kép
Pásztorné Palcsók Tünde

A Mátyás király utcai óvodában jelenleg százötvenkét gyermek jár, azonban hamarosan újak is érkeznek. A leendő elsősöknek különböző mozgásos sportfeladatokat tartanak. A MIÓVI Brunszvik Teréz Sport Tagóvoda intézményvezetőjétől a Miskolc Televízió megtudta: a labdajátékok és a dzsúdó mellett pedig egy évben kétszer tízalkalmas ingyenes úszásoktatásban is részt vehetnek a gyermekek.
 
A Gyarmati Dezső Sportiskolával megállapodást kötött intézmény mindennapjaiban a környezettudatos nevelés is tetten érhető. A nyílt napokat március 25-e és 27-e között tartják. Pásztorné Palcsók Tünde kiemelte, minden érdeklődő családot várnak, viszont a látogatás regisztrációhoz kötött.

Kép
Csizmárné Gede Erika Judit

– A legfontosabb, hogy a szülők belecsöppenjenek egy kicsit az óvodai életbe. Lássák, kihez kerül majd gyermekük – fogalmazott Csizmárné Gede Erika Judit stábunknak. A MIÓVI igazgatója a szabad óvodaválasztás jogára és lehetőségére hívta fel a figyelmet.

Kép

Mint mondta: függetlenül attól, hogy körzetes vagy körzeten kívüli óvodát választ a szülő – fontos, hogy amikor átlépik az intézmény küszöbét, meggyőződjenek arról, hogy a tárgyak és az eszközök mellett milyenek az óvodapedagógusok.

A programsorozat a beiratkozási időszak kezdetéig, azaz április második feléig tart. A szülők a nyílt napok pontos dátumairól, a beiratkozási időszakról, valamint a többi intézmény programjáról a miovi.hu oldalon tájékozódhatnak.

Ez is érdekelhet

Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.
Péntektől visszahelyezték a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet
MiskolcKörnyezet
A megállóhely környezetében a tetőjavítási munkálatok befejeződtek.
Ezüsttel nyitott Grebenzenben
MiskolcSport
A hétvégén Ausztriában rendezik az alpesi sízők országos bajnokságát.