Ugrás a tartalomra

A tréner és a több gólos megterhelés

Létrehozva
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Kép
Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
Feczkó Tamás szerint játékosaik nagyon jól dolgoznak. Fotó: magánarchívum

Merkantil Bank Liga (NB II) 10. forduló, október 19., hétfő, 19 óra 30, Miskolc, DVTK stadion: DVTK – Kolorcity Kazincbarcika SC. Játékvezető: Iványi Gábor (Szabó Dániel, Topálszki Szabin).

Feczkó Tamás, a diósgyőriek vezetőedzője:
– Mindent elmond a KBSC eddigi eredménysora, hétfői ellenfelünk mindössze egyszer szenvedett vereséget. Ha pedig a Mezőkövesden kapott négy gólt leszámítjuk, akkor a többi nyolc találkozón mindössze hét találat került a hálójukba, ez alacsony szám. Nagyon bízom abban, hogy ha nem is néggyel, de több góllal megterheljük a kapujukat. Az biztos, hogy stabil és szervezet csapat látogat hozzánk. Amely nagyon jó az átmenetekben, ebben a kategóriában sárga-kékek szerezték a legtöbb gólt az NB II-ben. Kulcskérdés lesz, hogy miként fejezzük be a támadásainkat, valamint utána hogyan szervezzük meg a védekezésünket. A játékosok nagyon jól dolgoznak nap mint nap, ezért az egész keretnek éreznie kell a bizalmat. Azt, hogy bárkinek van esélye bekerülni a kezdőcsapatba, illetve csereként pályára léphet egy adott mérkőzésen. Fontosnak tartom azt, hogy lássák, van a munkájuknak eredménye. Természetesen taktikai szempontok miatt is történhetnek változások.

A DVTK várható kezdőcsapata:
Gróf – Szekszárdi, Szatmári, Bárdos – Kiss L., Holdampf, Bényei, Bokros – Molnár G., Babinszky, Gálfi.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.
Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.
Képgaléria
Miskolci Táncgála II.
Miskolc ismét a tánc fővárosává vált
MiskolcSportKultúra
Újra megtelt zenével, tánccal és szépséggel október 17-én, szombaton a Generali Aréna, hiszen tizenhárom év után ismét Miskolcon rendezték meg a Formációs Magyar Bajnokságot, amit a látványos Miskolci Táncgála követett.