Ugrás a tartalomra

Szerdától megvásárolható a 14 év alattiak kedvezményes tanulóbérlete

Létrehozva
A 14 év alatti tanulók 430 forintos havi bérlettel történő utazására az MVK Zrt. helyi járatain van lehetőség, Miskolc közigazgatási határán belül – közölte a társaság sajtóközleményében.
Kép

Az MVK Zrt. helyi járatain a 14 év alatti, miskolci oktatási intézményben tanulók egy vonaljegy árának megfelelő összegért, 430 forintért válthatnak havi tanuló kombinált bérletet, első alkalommal április 1. – május 5. érvényességi idővel. Tekintettel a nagy érdeklődésre, az MVK Zrt. ennek a havi bérletnek az értékesítését, illetve a bérlethez kapcsolódó bérletváltó kártya hitelesítését már március 27-én, szerdán elkezdi a jegy- és bérletpénztárakban, valamint az Ügyfélszolgálati Irodában. Ennek a bérletnek a megvásárlásához első alkalommal szükséges a diákigazolvány felmutatása, viszont a későbbiekben a diákigazolvány bérletváltó kártyával helyettesíthető. Ezen bérlettípust vásárlóknak könnyebbséget jelenthet, hogy április első hete a diákok részére tavaszi szünet, a szünet utáni első tanítási nap április 8-a lesz, így hosszabb idő áll rendelkezésre a tanítás megkezdéséig a bérlet megváltására.

A 14 év alattiak havi kombinált bérletének értékesítése kizárólag az MVK Zrt. jegy- és bérletpénztáraiban, illetve Ügyfélszolgálati Irodájában elérhető, sem automatán, sem mobilapplikációban nem vásárolható meg ez a bérlettípus. Annak érdekében, hogy a gyermek diákigazolványát ne kelljen minden vásárlásnál felmutatni, az MVK Zrt. bérletváltó kártyát vezet be, aminek a használata önkéntes, tehát nem kötelező. A bérletváltó kártyát a szülő vagy a tanuló tölti ki a diákigazolványon szereplő adatokkal egyezően, ezután a gyermek diákigazolványával összehasonlítva – adategyezőség esetén – a pénztáros hitelesíti azt, és a későbbi vásárlásnál elegendő ezt a kártyát felmutatni. Bérletváltó kártya nélkül minden egyes vásárláskor szükséges a gyermek diákigazolványának a bemutatása – írták a sajtóközleményben.
 
Amennyiben a tanuló nem tudja jegyellenőrzés során a kedvezményes bérletét és/vagy a hozzá tartozó diákigazolványt megmutatni, akkor élhet az utólagos bemutatás lehetőségével. Az eljárási díj az utazási jogosultságot igazoló dokumentum bemutatásával ugyanúgy ezer forint, mint egyéb esetekben. 
 
Az Adatkezelési tájékoztató és a Bérletváltó kártya ITT érhető el.
 

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.