Ugrás a tartalomra

Vitanapot szerveztek a városházán az északkelet-magyarországi régió diákjainak

Létrehozva
A nyilvános szereplést meg kell tanulni, hiszen nem tudhatják a fiatalok, mikor lesz rá szükségük. A vitanap kiváló alkalom ennek gyakorlására.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Kedden a városháza dísztermében találkozott mintegy hatvan fiatal az északkelet-magyarországi régióból azon a vitanapon, amelyet a Miskolc Városi Diákönkormányzat, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA), valamint a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület szervezett közösen.  

A közélet, az emberek egymáshoz való viszonya jelentősen átalakult az utóbbi években. Nem feltétlenül a jó irányba halad – mondta Veres Pál, Miskolc polgármestere. A fiatalok azonban változtathatnak ezen, amelyhez az ilyen és ehhez hasonló rendezvények hozzájárulnak – tette hozzá. A polgármester megosztotta továbbá a vitanappal kapcsolatos gondolatait, amelyben a magyar nyelv árnyaltságára hívta fel a figyelmet. Hiszen nem mindegy, hogy „vitatkozunk” vagy „vitázunk”. A vita ugyanis azt jelenti, hogy érveket sorakoztatunk fel, meghalljuk és meghallgatjuk a másik ember véleményét. Mindehhez pedig megfelelő érzékenység és intelligencia szükséges – vélekedett.  

Kép

A vitanap az „Egy hajóban evezünk” című projekt támogatásával valósult meg Miskolcon – hangoztatta Pázmán Zsóka, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány munkatársa. Hozzátette: örül a sok ismerős arcnak, és azoknak is, akiket először lát, mert ez azt jelenti, hogy az esemény iránt sok fiatal érdeklődik. Jelenleg húsz helyszínen működik az országban vitaklub, intézményekben, közösségi terekben, középiskolákban, egyetemeken. Miskolcon egyelőre kettő van, az egyik a MIDÖK, a másik az egyetem szervezésében. Arra bíztatta a diákokat, hogy fedezzék fel a kapcsolódás élményét és csatlakozzanak valamelyik klubhoz vagy szervezzenek egy újat, sajátot, amelyhez minden segítséget megad a szervezet. 

A résztvevő diákok nyolcvan százaléka miskolci, azon kívül Debrecenből, Szolnokról és Karcagról érkeztek fiatalok – emelte ki Bálega János a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület stratégiai vezetője. A DIA a szakmai koordinátora a projektnek, a MIDÖK a jogi és pénzügyi hátterét pedig a KÖZ-Pont adja. A nap programja három részből tevődött össze. Az első részben megismerkedtek a fiatalok egymással játékos formában, hogy feloldódjanak, egyfajta non formális edukáció – mondta a stratégiai vezető.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A második rész a tudásátadás volt, amelyben három előadást hallgattak meg a diákok a social media témájában, illetve a fiatalok bevonásáról, valamint a környezetvédelem, fenntarthatóság témakörében. A vitanap utolsó részében forgó színpad szerűen a World Cafe módszerrel - azaz minden témát minden résztvevő feldolgoz -, elmondhatták saját véleményüket, gondolataikat. 

Ez is érdekelhet

Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemheti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.
Péntektől visszahelyezték a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet
MiskolcKörnyezet
A megállóhely környezetében a tetőjavítási munkálatok befejeződtek.
Ezüsttel nyitott Grebenzenben
MiskolcSport
A hétvégén Ausztriában rendezik az alpesi sízők országos bajnokságát.