Ugrás a tartalomra

A Kós diákjai állítják helyre az egyik avasi kilátópontot

Létrehozva
A létesítményt még a covid idején rongálták meg, a napokon belül kezdődő Borangoláson viszont már ismét használható lesz.

Kép
Fotók: Osztie Tibor

A Kós Károly Szakképző Iskola diákjai állítják helyre azt az avasi kilátópontot, melyet ismeretlen tettesek a koronavírus-világjárvány lezárásainak időtartama alatt rongáltak meg. Az felújítást az Avasi Borút Egyesület kezdeményezte, a szükséges forrásokat pedig az önkormányzat biztosította – tudta meg a Miskolc Televízió híradója.

A Miskolc Ma riportjából kiderült, a kilátópontot a Kós Károly Szakképző Iskola diákjai állítják helyre. Az előkészületi munkálatok, többek között a korlát darabjainak vésése, faragása, már tavasz elejétől megkezdődött az iskolában.

Kép

Szendrák Bence ács állványozónak tanul, így a teljes folyamatban részt vesz.  A fiatal a Miskolc Mának elmondta, nagyon megtetszett neki korábban a szakma, ezért döntött úgy, hogy ezt a mesterséget sajátítja el. „Voltam nyáron is dolgozni. Nagyon szeretek terepen dolgozni, mert sokkal többet tudok tanulni, mint az iskolában, ha mondjuk makettokat csinálnék” – mondta.  

 

Az intézmény tanulói több helyszínen is végeznek különböző munkákat. Az ácsok a kilátópontnál, de a kőművesek például a Vár utcai emlékházban dolgoznak. Az iskola igazgatója kiemelte, hogy sok támogatást kapnak, hiszen az intézmény fenntartója is folyamatosan segíti a tevékenységeiket.

– Nagyon fontos számunkra, hogy a tanulók olyan munkát végezzenek, amit a végzés után a gyakorlatban is fognak folytatni. Tehát keressük az alkalmat arra, hogy megmaradó munkákat készítsenek – mondta el Mokrai Attila intézményvezető.

Kép

A kilátópont helyreállítása várhatóan szerdán befejeződik, így a Borangolás látogatói már biztonsággal használhatják a területet.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy épület Lyukóvölgyben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy kisebb épületben Lyukóban, a Nagy Kerekhegy-dűlőn vasárnap este.
A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.