Ugrás a tartalomra

Megerősítik a Gömöri felüljárót, vasárnaptól forgalomkorlátozásra kell készülni

Létrehozva
A létesítmény hatos számú támasza a dilatációs szerkezet hibája miatt átázott és olyan rossz állapotba került, hogy két évvel ezelőtt súlykorlátozást kellett elrendelni a hídon.

Kép
Fotók: Mocsári László

Vasárnaptól forgalomkorlátozás mellett folytatódik a Gömöri felüljáró felújítása – tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok szeptember elején kezdődtek a híd alatt, mivel az elmúlt években a híd egyik támasza meggyengült.

Polgár Tamás, a cég Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője elmondta, a felújítás tervei még 2018-ban készültek, ezek magukban foglalják a meggyengül hatos számú támasz rekonstrukcióját. Kiemelte, a kivitelezés során megerősítik a kritikus állapotú hatos számú támaszt, ami a jelenleg öt oszlopból álló szerkezet egybefüggő pillérfallá történő átalakítását jelenti.

Kép

– Ez a támasz azért gyengült meg, mert a híd tetején a középső dilatációs szerkezet elhasználódott, emiatt átázott a híd – részletezte. Elmondta még: az átázás megszüntetéséhez magát a dilatációs szerkezetet is cserélni szükséges, melyet két ütemben végeznek el és ez idő alatt a négy forgalmi sávból csak kettő-kettő lesz járható.

Az osztályvezető hozzáfűzte, első ütemben várhatóan október 20. vasárnap reggel hét órától a Kassa felé tartó mindkét sávot lezárják, míg a másik oldalon így egy-egy sávon haladhat mindkét irányban a forgalom. Amint itt elkészültek a munkatársaink, a túloldalon folytatódik a munka.

A közútkezelő tájékoztatása szerint a hármasas főút belvárosi terheltsége miatt a reggeli és délutáni csúcsidőszakban várhatóan hosszabb menetidővel kell számolni az arra közlekedőknek, amely a környező önkormányzati utakra is hatással lesz.

Kép

A 3-as főút miskolci 1. vasút feletti híd, közismert nevén Gömöri felüljáró a maga közel 222 méteres hosszúságával szerepel hazánk leghosszabb hídjai között. A létesítmény a 92-es, Miskolc–Bánréve–Ózd vasútvonalat hidalja át, és 1977-ben adták át. A hidat az elmúlt évtizedekben kétszer, 1994-ben és 2003-ban újították fel.

A mostani munkákat megelőzően az előző két évben már húsztonnás forgalomkorlátozás volt érvényben a felüljárón annak rossz állapota miatt.  Az érintett járműveknek 2022 szeptembere óta a felüljáró felújításáig mindkét forgalmi irányból a Búza tér – 26-os főút – 306-os főút – Várközi Lajos utca – Sajószigeti útvonalon kellett kerülniük, úgy tűnik, most már csak néhány hétig. A Magyar Közút kérdésünkre elárulta ugyanis, a társaság éves feladattervi forrásából, összesen 170 millió forintból megvalósuló felújítás legkésőbb kilencven nap alatt kell befejeznie a kivitelezőnek.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Megnyitottak a Barlangfürdő külső medencéi
A Barlangfürdő Kagyló strandja is megnyitotta kapuit szombaton
Miskolc
A Miskolctapolcai Barlangfürdő teljes kültéri része, benne az ikonikus „kagylóval”, várja a fürdőzni vágyókat, összesen hat medencével és a szaunaházzal, gyönyörű környezetben.
Pátria: tájidegen ismerős a belvárosban
Miskolc
A Széchenyi utca 3. és 5. számú házakat egyetlen robbantással, mindössze három másodperc alatt tették semmissé, 1971-ben. Nagy Attila írása.
Augusztusban újra hazai pályára lép az EDDA Művek
Miskolc
Az EDDA Művek a Lovagi Tornák Terén lép a világot jelentő deszkákra.
Országos ezüstöt hozott a miskolci burgerező
Miskolc
A Street Kitchen Guide szerint hazánk második legjobbja A LEVES és Burger.