Ugrás a tartalomra

Idén is elismerték a szociális szférában dolgozók munkáját

Létrehozva
A városházán tartott csütörtöki ünnepségen a miskolci szociális ellátásban dolgozókat köszöntötték. 
Kép

November 12-e a szociális munka napja, Miskolc idén is egy egész héten át ünnepelte azokat a dolgozókat, akik a szociális területen végeznek segítő munkát. Mint minden évben, idén is nagy jelentőséget kapott a program.

Hétfőn egy egész napos szakmai programmal indítottak. Kedd munkaszüneti nap volt az ünnepeltek számára. Szerdán a Bükkbe kirándulnak, de egy szocio-kvíz játékkal is készültek számukra a héten. Kísérőprogramként pedig intézményeket látogattak.

Kép

Mígnem csütörtökön Miskolc önkormányzata a városháza dísztermében köszöntötte a helyi szociális szférában tevékenykedőket. Az ünnepségen először a hivatal Lakosságszolgálati Főosztály Szociális és Köznevelési Osztályának osztályvezetője köszöntötte a megjelenteket. 

Szekanecz Noémi beszédében az ünnepeltekről úgy fogalmazott: ők azok, akik szakértelmük és elhivatottságuk mellett mérhetetlen empátiával végzik munkájukat. Mint rámutatott: segítségnyújtásuk nem csupán a rászorulóknak, hanem azok családtagjainak is óriási terhet vesz le a válláról.

– Akiknek segítő kezet nyújtanak, azok számára az év valamennyi napján a fókuszban vannak – fogalmazott.

Preview Image
Rogosz Péter képgalériája


Matiscsák Éva alpolgármester köszöntőjében arról beszélt, mennyire fontos, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjainak is megadjuk a méltóságot és a tiszteletet. Azok fáradozása pedig – taglalta a városvezető –, akik nap mint nap találkoznak a krízishelyzetekben a rászorulókkal, a segítséget kérőkkel, nem mindig mérhető pénzben, sokkal inkább mosolyban.

A területért felelős alpolgármester Albert Schweitzer német teológus szavaival úgy értékelte: a legnagyobb boldogság, ha örömet adhatunk másoknak – így a gyermekeknek, a családoknak, az időseknek és a hajléktalanoknak könnyíthetünk terhein.

A Fráter György Katolikus Gimnázium kórusának és Döbröczöni Védának az előadásán kívül a megjelentek az idén elismerésben részesültekről sem maradtak le. Matiscsák Éva alpolgármester mellett Szécsényi Marianna, az önkormányzat Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottságának elnöke adta át az emléklapokat.

Kép

Kádas Tündét, a Szépkorúak Háza Nonprofit Kft. Idősek Otthona vezető ápolóját;

Kuberkó Attilánét, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Vár-sétány Szolgáltatási Központ szolgáltatási központvezetőjét;

Keresztesi Lajosnét, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete területfelelősét;
 
Lukács Anitát, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Heim Pál Bölcsőde kisgyermeknevelőjét;

Meleghné László Juditot, a Szépkorúak Háza Nonprofit Kft. Idősek Otthonának háziorvosát, felnőtt háziorvost;

Nagy Zsuzsannát, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Észak-Magyarországi Régió Máltai Játszótér-Játszóház vezetőjét;

Rigler Melindát, a Miskolci Autista Alapítvány Fogyatékos Ápoló Bentlakó Otthon és Napközi Otthon intézményvezetőjét;

Senviczky Csillát, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Aranykor Idősek Otthona szociális gondozóját és ápolóját; 

Silye Lajosnét, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Humánpolitikai Csoport humánpolitikai ügyintézőjét;

Szűcs Zsoltnét, a Napfényt az Életnek Alapítvány szakmai koordinátorát és adminisztrátorát;

Tasi Zsuzsannát, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ fogyatékosságügyi tanácsadóját;

Tóth Józsefet, a Napfényt az Életnek Alapítvány elnökét; valamint
 
Vita Juditot, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény gazdasági igazgatóját részesítették oklevélben.
 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy épület Lyukóvölgyben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy kisebb épületben Lyukóban, a Nagy Kerekhegy-dűlőn vasárnap este.
A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.