Ugrás a tartalomra

Háromszor oszt ételt decemberben a Vöröskereszt

Létrehozva
Az első alkalom szombaton volt a Szinva teraszon, fokozott érdeklődés mellett.
Kép
Kétszáz adag étel talált gazdára szombaton a Szinva partjánál. Fotó: Osztie Tibor

Ezzel az akcióval is a közelgő karácsonyi ünnepeket szeretné egy kicsit jobbá, örömtelibbé tenni a Vöröskereszt azoknak, akikre nem sokan gondolnak a hétköznapokban. A Szinva teraszon szombaton 13 órától a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képalkotó Diagnosztikai Centrumának támogatásával osztottak ki kétszáz adag meleg ételt. A falatok mellé forró tea és szaloncukor is járt. 

Kép

A következő alkalom a "Mindenki karácsonya" lesz a Hajléktalanszállón, ahol december 18-án (szerdán) délben a Baross Gábor utcai népkonyhán készülő kétszáz adag töltött káposzta talál gazdára. A Mindenki karácsonya című hagyományos ünnepi műsor 14 órakor kezdődik a  nappali melegedő helyiségében, majd azt követően bejgli, üdítő, forralt bor, ajándékok kiosztásával zárul a program.

Kép

A harmadik december 27-én (pénteken) 12 órától lesz, amikor helyi vállalkozók által felajánlott ötszáz tartósélelmiszer csomag talál majd gazdára a Hajléktalanokat Gondozó Központ parkolójában felállított sátorban. (3527 Miskolc, Baross Gábor út.13-15.)

Kép

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.