Ugrás a tartalomra

Kipukkadt a miskolci kupi-lufi? - A türelmi zóna pang, a lányok az utcán kínálnak örömet

Létrehozva
Nincs forgalom és orvosi papír is kell, ezért kerülik a miskolci prostik a kijelölt zónát az Index riportja szerint. A városvezetés az illegális prostitúció terén is szeretne mihamarabb kézzel fogható eredményeket elérni.

A piros ez esetben nem tilos - ennek ellenére a miskolci "piroslámpás negyed" amit még az előző vársovezetés idején jelöltek ki, egyelőre nem hozta meg a várt eredményt. Az örömlányok továbbra is a Selyemréten és a Tiszai pályaudvar környékén kínálják a szolgáltatásaikat. A város és jelenleg az ország egyetlen türelmi zónáját zúzalékos útszakaszon, a Szinva u. 2-től a Fonoda utcai hídig jelölték ki. Az Index riportja szerint azonban a környéken egyedül ott "pang a szolgáltatás".

A türelmi zónában nincs forgalom és orvosi papír is kell, ami 30-40 ezer forint. Ezért a lányok visszaszivárogtak a megszokott helyeikre.

- Nyolc éve állok itt, szoktak jönni tíz óra felé, aztán ebéd előtt, utána kettő felé - beszél a forgalmasabb időszakokról egy helyi prostituált a riporternek, aki megkérdezte, nagyjából mennyien dolgoznak a Selyemrét villamosmegálló környékén. A válasz lakonikus volt: "Rengetegen."

Az Index feltáró riportjában nem csak Badány Lajos volt alpolgármestert, a városrész korábbi képviselőjét, hanem Hollósy András jelenlegi alpolgármestert is kérdezte a helyzetről.

- 2019-ben tettem javaslatot türelmi zóna kijelölésére, amit  közgyűlés el is fogadott - mondta el a riportban Badány Lajos, aki szerint az elején használták a zónát, de aztán visszatértek az eredeti helyeikre.

- Gondolom, a türelmi zónában kisebb a forgalom, és kevésbé konfortos a murvás út. A lakótelepi környezetben be tudnak menni a vendéglátó helyekre, vesznek egy chipset, és használhatják a mosdót, ha szükségük van rá - mondja el tapasztalatait a korábbi alpolgármester.

Hollósy András szerint folyamatos az egyeztetés a rendőrkapitánnyal a témában.

- A Miskolci Önkormányzati Rendészet létszámát – terveink szerint – növelni fogjuk, illetve újabb térfigyelő kamerákat helyezünk ki. Azon dolgozunk, hogy a 2025-ös költségvetésben a rendre és a biztonságra még több pénzt tudjunk fordítani - fogalmazott a riportban. Arról is beszámolt az Indexnek, hogy A problémát bonyolítja, hogy a Selyemréten és a Tiszai Pályaudar környékén, ami a lányok fő területe, templom és oktatási intézmények is vannak.

Címképünk pillantkép a riportból Forrás: Index

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.