Ugrás a tartalomra

Nyárra lehet kész a Rockwell és az egyetemi menza

Létrehozva
Az épületben a felújítás után is a korábban megszokott funkciók lesznek elérhetők, azonban az előtte lévő területen egy rendezvényteret is kialakítanak.

Kép
Fotók: Miskolc Televízió

Ütemterv szerint halad a Rockwell Klub felújítása a Miskolci Egyetemen. Ahogyan arról korábban a minap.hu beszámolt, a legendás egyetemi klub teljesen megújul. Most a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Mának a stábja járt utána, hogyan halad a munka.

Boda Péter, a Miskolci Egyetem üzemeltetési, sport és kollégiumi igazgatótól megtudták, az épületet kívülről már bezárták, belül pedig a burkolási munkák is elkezdődtek.

– Jól látszik az is, hogy az épület előtti téren is megkezdődött a burkolatok lerakása. Itt egy újdonság is lesz a korábbi állapotokhoz képest, ugyanis a szórakozóhely és az egyetemi étterem előtti téren lesz egy rendezvényterület, kültéri büfékkel, nagyszínpaddal és burkolt területtel, ami alkalmas lesz egyetemi napok és más koncertek megrendezésére – mondta.

Az igazgató elmondása szerint felújítás során a belső terek funkciói alapvetően nem fognak változni, a legnagyobb átalakulás a kültéren történik.

Kép

– A földszinten továbbra is szórakozóhely fog üzemelni a korábbi állapotoknak megfelelve három teremmel, valamint a régi könnycsepp födém alatt egy ilyen romkocsmás szabadtéri terület jön létre, valamint az emeleten egyetemi éttermet és a város legnagyobb rendezvény és konferenciatermét alakítjuk ki - részletezte.

Kép

Az üzemeltetési, sport és kollégiumi igazgató kiemelte, a munka ütemterv szerint halad, így a terveknek megfelelően idén nyárra elkészül az épület.

 

 

 

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.