Ugrás a tartalomra

Éder Vera tárlatával nyitott a Horizont

Létrehozva
Ezen a héten ismét a táncé a főszerep a Miskolci Nemzeti Színházban, kedden megnyitották a Horizont fesztivált.
Kép
Éder Vera kiállításával nyitott a Horizont
Éder Vera. Fotók: Osztie Tibor

Mára hagyománnyá vált, hogy a kiállításával nyitják meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A Szilánkok című felvételeinek Miskolci Balett táncművészei a főszereplői.

Az volt a cél, hogy ezek a külön identitások, akik a Miskolci Balettnek a táncosai, nekik a milyenségét megfejtsük, hogyan is tudnak egymással együttműködni és hogyan tudnak egyes mozdulatokat kortárssá, vagy a saját magukévá tenni – mondta Éder Vera fotográfus

Elmondása szerint a táncosok már a fotózásoknál is egyre felkészültebbek. Inspirációs képeket küld nekik előzetesen, majd igyekeznek egyedi környezetet teremteni.

Kép
Kiallitasmegnyito-Horizont_Fesztival_20250422-ot_06.jpg

– Gálos Mihály Samuval, az állandó munkatársammal megteremtjük az egyedi környezetet, aztán a táncosok megérkeznek és hozzák magukkal ezeket a gondolatokat, melyek bennük megszülettek. Mára már hagyománnyá vált, hogy a kiállításommal nyílik a Horizont fesztivál, ami nagyon megtisztelő. Tavaly volt egy gyűjtemény az elmúlt évekből és ez most egy újabb önálló munka. Nagyon izgalmas az egész, hiszen a közös munka során nyilván látom a táncosokat felnőni, nagyon megtisztelő, hogy végigkísérhetem az ő pályájukat a fényképezőgépemmel.

Ahogyan arról beszámoltunk, nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, mely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét. Izgalmas, érdekes programokat ígérnek a szervezők.

Kép
Kiallitasmegnyito-Horizont_Fesztival_20250422-ot_13.jpg
Kozma Attila

Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője a minap.hu-nak elmondta, reményeik szerint ebben az esztendőben is sikerült egy nagyon érdekes és izgalmas programot összeállítani, a külföldi együtteseken túl neves hazai együttesek is ellátogatnak Miskolcra. „Úgy gondolom, hogy aki ma eljön a rendezvényre és megnéznek minket, akkor látni fogják, hogy ez mennyire újszerű, mennyire modernt és mennyire széles palettát mutat meg arról, hogy hol tart ma a hazai, vagy külföldi táncélet” – tette hozzá.

Kép
Kiallitasmegnyito-Horizont_Fesztival_20250422-ot_16.jpg

A héten tizenkét előadást, naponta kettőt, hármat láthatnak a nézők a színházban. A Miskolci Balett idén is készül saját bemutatóval. Folytatják a mesebalettek sorát, most a Háry János következik. Mellettük Görögország, Olaszország és Lengyelország izgalmas tánctársulatait ismerheti még meg a miskolci közönség.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.