Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Hagyatéki tartozások

Létrehozva
Kötelesek vagyunk-e a bank felé a hitelt visszafizetni örökösként? Erre a kérdésre keresi a választ rovatunkban dr. Strassburger Gyula ügyvéd.

Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy édesanyja nemrég hunyt el. Ő mint egyetlen gyermek az örököse. A hagyaték tárgya egy kis lakás, amelyet azonban jelzálogjog terhel, amely egy bank javára van bejegyezve. A tartozás magasabb, mint a lakás értéke. Mit tegyen, kérdi.

Az örökhagyó halálának pillanatában a hagyatéka, azaz valamennyi jog, és kötelezettség teljes egészében, a törvény erejénél fogva, átszáll az örökösre. Vagyis a jogok mellett átszállnak az örökhagyó tartozásai is.

A törvény meghatározza, hogy milyen költségek terhelhetik a hagyatékot, vagyis melyek a hagyatéki tartozások. Ezek a következők: az örökhagyó illő eltemetésének költségei, a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségek. Továbbá hagyatéki tartozás a hagyatéki eljárás költsége, vagyis a közjegyzői díj. Ide tartoznak még az örökhagyó tartozásai, tehát az olvasónk esetében a banki teher.

Az örökös a hagyatéki tartozásokért elsősorban a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel. Ha például az örökös egy ingatlant örökölt, amelyen tartozás van, akkor a tartozást az ingatlanból lehet behajtani. Ha az ingatlan értéke kisebb, mint az azt terhelő tartozás, akkor viszont az örökös már nem felel a saját vagyonával.

Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, akkor egyéb vagyonával is felelhet. Az örökös ebben az esetben is csak a hagyaték értékével felel, vagyis nem kell többet kifizetnie a tartozásra, mint amilyen értékben ő maga örökölt.

Az örökösnek joga van az öröklés visszautasítására, amely akkor célszerű, ha a tartozás több, mint a megöröklendő vagyon. A hagyatékot ugyanis csak egészében lehet visszautasítani – egyes speciális eseteket kivéve.

Az öröklésről való lemondás végleges, megmásíthatatlan döntés, így célszerű alaposan megfontolni, nincs-e más mód a tartozás rendezésére. Ebben a kérdésben is célszerű szakember, ügyvéd segítségét igénybe venni, hogy a bonyolult jogi folyamatokban segítségünkre legyen.

Ez is érdekelhet

Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.