Ugrás a tartalomra

"Ballag már a vén diák"

Létrehozva
A legtöbb miskolci középiskolában szerdán búcsúztatták a végzős évfolyamok diákjait.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A ballagás jelképesen még ma is a felnőtt kor kezdetét, az érettségi pedig, ahogy a nevében is benne van, az érettséget jelzi a nagybetűs élethez. Felejthetetlen pillanatok ezek, amikor a diákok búcsúznak szeretett iskoláiktól, osztálytársaiktól és tanáraiktól. Viszont valamit magukkal visznek, az emlékek mellett egy értékrendet, tudást, ami további életútjukat is megalapozza. A szülők pedig büszkén tekinthetnek immár nagykorú gyermekeikre.

Preview Image
Rogosz Péter képgalériája

Ezúttal az Avasi Gimnáziumba és a Zrínyi Ilona Gimnáziumba látogattak el fotóriportereink, hogy megörökítsék a különleges és egyszeri alkalmat. Az előbbi intézményben Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, az utóbbiban, mint öregdiák pedig Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere is megjelent, hogy együtt ünnepeljenek a végzősökkel.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.