Ugrás a tartalomra

Elismerték két kiváló MVK-s dolgozó életművét

Létrehozva
A közlekedési kultúra napja, május 11-e alkalmából díjazták azokat az MVK-s sofőröket, akik több mint egymillió kilométert tettek meg balesetmentesen.
Kép
MVK-s_kitüntetettek_fotó_MVK.JPG
Lendeczky Péter (balról a második) és Vismeg Péter (jobbról a második) részesült kitüntetésben. Fotók: MVK Zrt.

Magyarországon május 11-e 2015 óta a közlekedési kultúra napja – egy olyan alkalom, amely emlékeztet minket arra, hogy a közlekedés nem csupán a célba érés eszköze, hanem egy lehetőség a kölcsönös tisztelet, figyelmesség és jó példamutatás gyakorlására is - tudatta szerkesztőségünkkel közleményben a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. 

A Közlekedési Kultúra Napja nemcsak a figyelemfelhívásról szól, hanem méltó alkalom arra is, hogy elismerjük mindazok áldozatos munkáját, akik nap mint nap a közlekedés biztonságáért dolgoznak - tették hozzá. 

Ebben az évben a Magyar Közlekedési Szövetség jóvoltából az MVK Zrt. két kiváló munkavállalója részesül kiemelkedő elismerésben, akik pályafutásuk során több mint egymillió balesetmentesen megtett kilométerrel bizonyították elkötelezettségüket, szakmai tudásukat és példamutató hozzáállásukat - számoltak be. 

Kép
Lendeczky Péter villamosvezető

Lendeczky Péter, villamosvezető koordinátor, aki egyben vasútszakmai elméleti és gyakorlati oktató is. 1992 óta erősíti az MVK Zrt. csapatát, és az elmúlt több mint három évtized során 1.178.571 kilométert tett meg balesetmentesen Miskolc villamoshálózatán.

Vismeg Péter, autóbuszvezető, aki 1988 óta dolgozik a társaságnál. Tavaly vehette át a 35 éves balesetmentes közlekedésért járó elismerést, ezzel több mint 1 millió 250 ezer kilométert tudhat maga mögött balesetmentesen a miskolci közutakon.

Kép
Vismeg Péter autóbuszvezető

A kitüntetéseket Gadnai-Bodnár Éva vezérigazgató és Juhász János villamosközlekedési igazgató, vasútbiztonsági vezető adták át ünnepélyes keretek között május 6-án - adták hírül. 

"Szívből gratulálunk Lendeczky Péternek és Vismeg Péternek! Büszkék vagyunk rájuk, és további sok sikert, valamint balesetmentes kilométereket kívánunk nekik a jövőben is" - írták. 

Kép
MVK díjak

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.