Ugrás a tartalomra

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Győri Kapui Vigasságokat

Létrehozva
Diósgyőr kapujába, az Ifjúsági sportpályára várták a szervezők mindazokat, akik ezen a nem túl meleg napon is vágytak a jó levegőre és a szórakozásra.
Kép
Győri kapui vigasság
Az időjárás próbálkozott, de nem tudta elvenni a jókedvet azoktól, akik kilátogattak a IX. Győri Kapui Vigasságokra. Fotó: Mocsári László

Vidám dallamoktól volt hangos az Ifipálya, ahová változatos programokkal várták az érdeklődőket a IX. Győri Kapui Vígasságokra. A szombati "bedolgozós nap" és a májusi hűvös sem tudta megakadályozni, hogy azok, akik kilátogattak a pályára jól érezzék magukat.

Preview Image
Több fotóért kattints a képre, galéria nyílik!

A programot Hollósy András alpolgármester, valamint Deák-Bárdos Mihály és Molnár Péter önkormányzati képviselők nyitották meg délelőtt tizenegy órakor. A köszöntőbeszéd után a műfüves pályán retró futball torna kezdődött, majd a győri kapui óvodások léptek fel színes műsorukkal. A legkisebbeket a Csiribiri együttes szórakoztatta, a nagyobbakat Eperjesi Erika és Kriston Milán nosztalgia- és operettműsora. A bulit kora délután a Thunder Jack zenekar dörgése zárta.

Kép
Győri kapui vigasság

Hollósy András alpolgármester szerint elhoztak egy gyermeknapot az Ifipályára, hiszen nekik szólt a Csiribiri együttes műsora, de őket lepték meg a NAV bevetési csoportjának munkatársai is egy látványos kutyás bemutatóval. Persze a nagyobbakra is gondoltak, őket nosztalgia zene és retró foci várta.

- Kilencedik alkalommal próbáljuk a Győri kapuban élők mindennapjait kicsit színesebbé tenni, korábban szeptember végén voltak a rendezvények, de most úgy gondoltuk, kell egy kis nyárcsalogató ebben a hűvös májusi időben. Ennél azért valamivel jobb időre számítottunk, ezért terveztünk egy habpartit is, ami mindig nagy siker, de ez most elmarad. Ezzel együtt is látható, hogy a gyerekek nagyon élvezik a műsorokat és a szabadságot itt az Ifipályán - mondta az alpolgármester.

Kép
Győri kapui vigasság

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.