Ugrás a tartalomra

Bolond május – zivatar, erős szél, villámlás is jöhet

Létrehozva
Elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet hétfő reggel.

„Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!” – írja a HungaroMet hétfő reggel.

Borsodhoz hasonlóan az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt.

Hétfő reggel kiadott előrejelzésükben azt írták, hogy változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, a délnyugati, nyugati tájakon valószínű a legkevesebb felhő. Főként hazánk északkeleti felén több helyen fordulhat elő zápor, zivatar, a Nyugat-Dunántúlon legkisebb a csapadék esélye. Estére másutt is csökken a csapadékhajlam.

Hozzátették: az északnyugati, nyugati szelet nagy területen élénk, erős, néhol – akár zivatarok környezetében is – viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 20 fok között alakul, míg a naposabb délnyugati, nyugati tájakon 21 és 25 fok közé melegedhet a levegő. Késő estére 7 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet.

Miskolcon jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.