Ugrás a tartalomra

Utolsó útjára kísérték Csókay Károly jezsuita atyát

Létrehozva
Csókay Károly május 15-én, 99. évében hunyt el. Nagy tömeg búcsúzott tőle a jezsuita gimnázium udvarán.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A városszerte ismert és szeretett Csókay Károly jezsuita atya gyászszertartását június 10-én, kedd délután rendezték meg a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium udvarán, hogy temérdek tisztelője mind elbúcsúzhasson tőle. Temetését ezt követően az Isteni Ige Templomában tartották meg. Ternyák Csaba egri érsek végezte a szertartásokat, a prédikációt pedig a helyi jezsuita elöljáró Koronkai Zoltán atya, az Isteni Ige Templomának plébánosa tartotta.

Kép
Csókay Károly atya temetése
Fotók: Osztie Tibor

Károly atya 1990 után harminc évig szolgált Miskolcon, az avasi plébánián és a jezsuita gimnazisták között. Mindig szívügye volt a szegények segítése. Ezért a helyi jezsuiták azt kérték a gyászolóktól, hogy azt az összeget, amit koszorúra, vagy virágcsokorra szántak volna, inkább adományozzák a rászorulóknak. A gyászmise perselygyűjtését is erre a célra ajánlották fel. Rendtársai digitális emlékkönyvet indítottak, amibe bárki bejegyezheti a Károly atyával kapcsolatos szép emlékeit. 

Kép
Csókay Károly atya temetése

Csókay Károly 1926-ban született, a kalocsai jezsuita gimnáziumban érettségizett. 1950-ben lépett be a Jézus Társaságába, hét évvel később szentelték pappá. A terciát 1959-ben Kolumbiában végezte, majd Chilében kapott megbízást. A rendszerváltás előtt, mint népmisszionárius szolgált az ültetvényeken dolgozó szegény emberek között. Emellett közösséget és templomot épített Chile fővárosának nyomornegyedében. Élményeiből könyvet is írt „Egy magyar hithirdető Chilében” címmel. Életútját és szolgálatait a jezsuita.hu oldalon foglalta össze a Jézus Társasága rend. 

Kép
Csókay Károly atya temetése

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.