Ugrás a tartalomra

Guruló busztörténelem - Ismét nosztalgiázhattunk az Ikarus 280-ason

Létrehozva
A körlámpás csuklós buszból ma már csak ez az egy, ráadásul eredetileg a fővárosban szolgált busz maradt Miskolcon, de volt idő mikor ez a típus gyakorlatilag meghatározta a helyi utcák képét is.

 

Preview Image
Ismét közlekedik az Ikarus 280-as veterán autóbusz - Osztie Tibor képgalériája

Június 13-án, pénteken újra forgalomba állt a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. közkedvelt nosztalgiajárata, a régi idők hangulatát idéző Ikarus 280-as – írja közleményében a cég.

A veterán jármű ezúttal is a 20A-s vonalon közlekedett, amit érvényes jeggyel és bérlettel bárki igénybe vehetett. A kék színű nosztalgiabusz egyébként tavaly nyár óta tűnik fel rendszeresen a miskolci menetrendszerinti közlekedésben. Ez a jármű ugyan aktív éveit Budapesten szolgálta, azonban a típus a miskolciaknak sem ismeretlen, a 2010 előtt születetteknek legalábbis biztosan nem.

Kép
Ismét közlekedik az Ikarus 280-as veterán autóbusz

Az Ikarus 280-asok (és szóló társaik, a 260-asok) a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején váltották le a régi Ikarus 620-asokat (ilyen nosztalgiabusza is van egyébként az MVK-nak), majd a nyolcvanas, kilencvenes években több száz körlámpás kék busz rótta a város útjait. Selejtezésük csak lassan kezdődött meg, a kilencvenes évek végén még korszerűbb Ikarus és Rába típusokra cserélték a legrégebbi 280-asokat és 260-asokat, aztán 2002-ben tűntek fel a kék-sárga MAN A74 SL223 és A75 SL223 buszok, 2006-ban pedig Neoplan N4522 Centrolinerek. Utóbbi két típus még mindig szállít utasokat Miskolcon.

Az Ikarus 280-asok több más, korszerűtlen típussal 2016-ban búcsúztak Miskolctól, akkor, amikor forgalomba álltak a hetvenöt új, gázüzemű Man Lions City típusú szóló és csuklós buszok.

Kép
Ismét közlekedik az Ikarus 280-as veterán autóbusz

A típusról
Az Ikarus 280 az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár legsikeresebb, illetve világszerte használt városi-elővárosi csuklós busza. A típus 1971 decemberétől próbafutásokat végzett Budapesten, hivatalosan pedig 1972-ben mutatták be és a sorozatgyártása már a következő évben, 1973-ban megkezdődött, és egészen 2002-ig tartott. 
A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a világ csuklósbusz-gyártásának a kétharmadát ez a típus tette ki. Összesen 60 993 darab 280-as busz gördült ki az Ikarus mátyásföldi és székesfehérvári gyárából.
Sikerét jelzi, hogy a világ számos országa vásárolt belőle, többek között forgalomba állították a Szovjetunióban, Lengyelországban, Törökországban, Csehszlovákiában, de eljutott Kínába, Venezuelába, Tunéziába, Iránba, Tanzániába és az Egyesült Államokba is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.