Ugrás a tartalomra

Rólunk (is) szól – különleges filmbemutató és közönségtalálkozó a Béke Art Moziteremben

Létrehozva
A mozinak a tavalyi cinefesten volt a premierje.

 

Kép
a-legbelsobb-azsia_2.jpg

A CINE-MIS Nonprofit Kft. és a miskolci Mathias Corvinus Collegium közös szervezésében mutatják be A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban című látványos magyar road movie-t a Béke Art Moziteremben a június 18-án, délután öt órától – írja közleményében a CINE-MIS.

Emlékeztetnek, a film premierje a tavalyi jubileumi CineFesten volt. A mostani vetítést követően közönségtalálkozót is szerveznek a MÜH-ba, amelyen jelen lesz a film rendezője, Füredi Zoltán.

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban magyar dokumentumfilm, 81 perc, 2024 (12 éven aluliaknak nagykorú felügyelete mellett ajánlott)

Rendező: Füredi Zoltán "Kapitány"

Túl a Kárpátokon, túl az Urálon, sőt, még a végtelen fűtengeren is túl, él egy nép, amely számon tartja és szereti a magyarokat. Füredi Zoltán személyes hangvételű road movie-jában Mongóliába kalauzol, hogy fényt derítsen a magyarok és mongolok közötti furcsa rokonságtudat eredetére, és hogy saját sorsát megváltoztassa. Útja során találkozik többek közt hunokkal, vörös katonákkal, a sonkafőző Angelikával, egy csirkepaprikással az ulánbátori Dunaparton, egy kisborjúval és az Orhon folyó szellemével.

Az előadásra jegyek foglalhatók a www.cinemis.hu honlapon vagy elővételben vásárolhatók a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben (minden nap 15:30-20:30 között a Rákóczi utca 5. szám alatt).

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.