Miskolcon aligha akad olyan, aki ne tudná, mire gondolunk, ha a Pátria neve szóba kerül. A belváros egyik legismertebb, és talán legmegosztóbb épülete ez, amely évtizedek óta ott áll a Széchenyi utca forgatagában. Az 1970-es évek végén épült üzletház ma is működik: földszintjén élelmiszerbolt és kisebb butikok, bankfiók, dohánybolt, pékség, gyógyszertár, az emeleten pedig egy kínai üzletház található. Korábban posta és könyvesbolt is helyet kapott itt, a fölötte kialakított lakásokkal együtt pedig a korszak jellegzetes szolgáltatóháza született meg, amely azóta is állandó része a belváros képének, ha nem is mindenki örömére.
Sokan ugyanis a mai napig teljesen tájidegennek találják a komplexumot, hiszen az a Széchenyi utcára jellemző, a történelmi belváros képét markánsan megformáló századeleji, vagy épp századfordulós, zömmel barokk stílusjegyeket hordozó épületek közül emelkedik ki, megtörve ezzel a „főutca” homogén egységét. Az idősebb generáció számára különösen fájó lehet a jelenléte: a Pátria ugyanis nem üres telekre épült. Helyét több, ikonikus, igaz, a hetvenes évek elejére kissé megrogyott miskolci épület elbontásával tisztították meg.
Robbantott múlt
A mai Pátria helyén egykor négy, többé-kevésbé egyforma méretű, jellemzően egyemeletes ház állt a Széchenyi utca 3-9. szám alatt. Ezen épületek bontása több ütemben zajlott, de a leglátványosabb momentuma kétségkívül az volt, amikor 1971. novemberében a 3. és 5. számú házak egyetlen robbantással, mindössze három másodperc alatt lettek semmivé.
A statisztika is beszédes: 2130 robbanólyukat fúrtak, és ezekbe több mint fél tonna robbanóanyagot helyeztek el. A detonációval nemcsak épületek, hanem két évszázadnyi, a miskolci helytörténet szempontjából jelentős emlék is eltűnt. Az egykori Széchenyi utca 9. szám alatt megtalálható épületről így emlékezett meg Dobrossy István néhai helytörténész:
„1750-ben görög kereskedőházként ismert, amelynek sarokbejárata vezetett a Fekete Sas nevű vendégfogadóba. Az épület alatt nagy kiterjedésű borospince volt, amit csak 1970-ben tártak fel. A sarokhelyiség a vendéglátás államosítása után Béke étteremként, korábban Székelykertként működött, a hatvanas évek egyik közkedvelt, hangulatos kiskocsmájaként.”
A Béke étterem mellett működött a híres Roráriusz cukrászda, a város első cukrászdájának jogutódja, amely a Széchenyi utca 3-5. alatti ház földszintjén várta vendégeit, de működött ezekben az épületekben egykoron papír-írószer bolt, fodrászat, a Patyolat, valamint a Levendula virágüzlet is. Az ő történetük is a robbantással ért véget.
Lehetett volna toronyház is
Ma már nehéz elképzelni, de a jelenlegi Pátria tömb még a „szerencsésebb” tervek közé tartozik. A hetvenes években ugyanis olyan elképzelések is napvilágot láttak, amelyek jóval radikálisabb beavatkozást javasoltak Miskolc belvárosában. A Magyar Építőipar 1971-es számában például megjelent egy olyan látványterv, amely a mai helyszínen egy szalagtelkes épületegyüttest, valamint egy körülbelül húszemeletes magasházat vizionált, beékelve közvetlenül a Pannónia és az Avas szálló közé.
A tervező ÉSZAKTERV így indokolta az elképzelést:
„Miskolc belvárosára igazán ráfér az erőteljes korszerűsítés. Nyomasztóan kinőtte magát, míg körülötte a város többi része rövid idő alatt rohamosan megújult. […] Minél több üzletet kell kialakítani egy magasházzal, a rendelkezésre álló terület teljes beépítésével.”
Ha ez az elképzelés valósult volna meg, a város főutcájának képe végérvényesen megváltozott volna, hiszen egy merészen modern, húszemeletes toronyház uralná az utcaképet. Sőt, a korszakra jellemző megalomán építészet képviselői nem is álltak volna meg itt, hiszen az utca további házainak elbontásával, majd az így nyert területek további, toronyházas beépítésével akarták „modernné” tenni a belvárost, hivatkozva arra, hogy a múlt dekadens polgári építészete nem fér meg egy ipari fellegvár kellős közepén. Ennek tudatában a Rózsa Sándor építész elképzelései által végül megvalósult Pátria még visszafogottnak is tűnhet, a házba beköltözött lakók pedig kifejezetten szerették a nagy erkélyes, tágas belső terekkel rendelkező lakásokat.
A Széchenyi utca kavalkádját immáron öt évtizede figyeli a Pátria, mint a hetvenes évek szocialista építészetének korlenyomata, amely ugyan már nem „újfiúként”, de ma is idegenként mozog a Széchenyi utca nagypolgári miliőt árasztó házai között, mint a hetvenes évek urbanisztikai gondolkodásának, politikai irányvonalainak és gazdasági viszonyainak megtestesítője. Ha nem is szeretni, de megérteni talán könnyebb, ha tudjuk, hogy milyen kompromisszumok árán született meg.
Miért éppen Pátria?
Bár a köznyelv következetesen „Pátriaként” emlegeti az épületet, hivatalosan valószínűleg sosem viselte ezt a nevet. Egyes elképzelések szerint csakúgy, mint a Centrum, a Pátria is egy amolyan franchise rendszerben működő üzlethálózat volt. Ezt igazolná, hogy ugyanilyen nevű áruház több is működött az ország számos szegletében, bár annyi nem, hogy ezt ne tekinthessük véletlen egybeesésnek, hiszen ezek a Pátria nevű üzletek mind arculatukban, mind kínálatukban messze eltértek egymástól.
Így sokkal inkább hihetünk annak a teóriának, miszerint az épületnek sosem volt hivatalosan Pátria a neve, azt csak az ott üzemelő ABC miatt keresztelte el a köznyelv és használja a mai napig is. Utóbbi elképzelés létjogosultságát erősíti az is, hogy ilyen „névtapadásra” számos más példát is találunk a városban, gondoljunk csak a Villanyrendőrre, vagy annak elődjére, a Megay-sarok elnevezésre.
