Ugrás a tartalomra

Nyílt nap a Drogambulancián

Létrehozva
A Kábítószer-ellenes világnap alkalmából a nem függők számára is nyitott volt a Drogambulancia. Olyan sikere volt, hogy rendszeressé teszik a nyílt napot.
Preview Image

Sosincs olyan, hogy üres lenne a Drogambulancia. Nap, mint nap tapasztalják, hogy egyre többen mernek segítséget kérni, de egyre többen érkeznek hatósági eljárás, elterelés miatt is hozzájuk (május végéig 142 új kliens érkezett az ambulanciára, tavaly ez a szám egész évben 265 új kliens volt). Ennek ellenére a nyílt napjuk előtt nagy volt az izgalom, hogy vajon mennyien lesznek, akik mernek, akik – leküzdve félelmüket, gátlásaikat – elmennek a Drogambulanciára szétnézni, beszélgetni. A félelem alaptalan volt, ugyanis a meghirdetett kezdésénél már érkeztek az érdeklődő vendégek. Gyerekek, szülők, szakemberek, vagy leendő szakemberek. A Miskolci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere két kollégájával is meglátogatta a Drogambulanciát. Béresné Buczkó Viktória rendőr százados azt mondta, hogy érdekes volt megtapasztalni, milyen a másik oldal. Hozzátette: köszöni, hogy van a Drogambulancia, nagy szükség van az itt dolgozók munkájára. 
Vitányi Dániel szakmai vezető egy leendő szociális gondozónak mutatta be az Ambulancia munkáját, aki azért érkezett, mert nagyon érdekli ez a munka. Elmondta, hogy „kicsit izgult, hogy mi lesz az ajtó mögött, de nagyon kellemesen csalódott, mert ez egy igazán kellemes, barátságos hely.”

Kép
Drogambulancia
Világnap

A Drogambulancia ezúttal a Kábítószer-ellenes világnap alkalmából várta azokat, akik nem a kliensük, de érdekli őket a munkájuk, a hely, ahol a szenvedélybetegeket fogadják, vagy mert tanácsot szerettek volna kérni. 
Két fiatal lánnyal a megelőzésről, a kábítószerek hatásairól beszélgetett az Ambulancia két kolléganője Gáll Bernadett és Kubinyi Anna. Érkezett egy édesanya is két kislányával, aki, mint szülő szerette volna, ha a gyerekei időben hallanak a kábítószerek veszélyeiről, de a gyerekeket is érdekelte a Drogambulancia. Nekik Nagy Tibor István válaszolt. Az egyik kislány ki is mondta azt, ami mindenki fejében ott van: „hogy néznek ki a drogosok?”

Kép
Drogambulancia
Még tabu

A szenvedélybetegség – főleg a kábítószer fogyasztás – még mindig tabu témának számít. Az alkoholt vagy a drogot fogyasztót a legtöbb ember koszos, agresszív, lezüllött embernek képzeli el. Az Ambulancia elnöke Dobos Tímea elmondta, hogy ez bizony nincs így. Klienseik több mint háromnegyede dolgozik vagy tanul. A legidősebb kezeltek, egy 83 éves nő és 80 éves férfi például gyógyszerfüggőségük miatt kereste fel őket. 
„Vagyis klienseink pont olyan emberek, mint bárki, akivel az utcán is találkozunk. A logónk is pont ezért a strucc” – mondta az Alapítvány elnöke, Dobos Tímea, majd hozzátette: „Ideje mindenkinek kihúzni a fejét a homokból. A szenvedélybetegség problémája létezik és ez a probléma mindenkié. A családé, ha a családtag szenvedélybeteg, de a szomszédé is, ha őrjöng valaki az alkohol miatt. Az utca emberéé. És a pedagógusé is, ha az osztálytárs drogot ad át a másik gyereknek. A kábítószer és az alkohol a legjobb középiskolában is jelen van, és vannak vidékek, illetve miskolci általános iskolák is, ahol a tanulók kipróbáltak valamilyen kábítószert.”
A Drogambulancia vezetője azt is elmondta: a prevenció jegyében döntöttek úgy, hogy nyílt napot tartanak, amit ezentúl minden hónap utolsó csütörtökén megismételnek. A következő nyílt napjuk július 31-én lesz 9 és 12 óra között a Csabai kapu 9-11 szám alatt (bejárat a Bottyán János utca felől).

A Drogambulanciáról

A Drogambulancia beutaló nélkül igénybe vehető járóbeteg szakellátó hely, ahol a szenvedélybetegeken (drog, gyógyszer, játékszenvedély, viselkedésfüggőség) és/vagy hozzátartozóikon segítenek. Az ellátás ingyenes, érvényes TAJ-kártyával. Amennyiben valakinek nem rendezett a biztosítási jogviszonya, vagy nem szeretne bekerülni a rendszerbe, arra is van megoldás.
Szakembereik: pszichiáter, pszichológus, addiktológia konzultáns, pszichopedagógus, mediátor-coach, mentálhigiénés szakember, szociális szakemberek. 
A Drogambulancia Alapítvány az alábbi tevékenységeket látja el:
- Drogbetegek ambuláns ellátása 
- Elterelő kezelés (hatósági eljárás) Heves vármegye is
- TÁM-PONT Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű szolgáltatása
- TÁMOGAT-LAK Szenvedélybetegek Közösségi Ellátása 
- Prevenciós előadások/foglalkozások
- Csoportfoglalkozások
- Hozzátartozók mentorálása
- Drogszemét-mentesítés


 

Ez is érdekelhet

A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.
Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.