Ugrás a tartalomra

„Zöld szigetté” változik a miskolci Villanyrendőr

Létrehozva
Folytatódik a virágosítás Miskolc belvárosban.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Mint egy nagyvárosi oázis, olyan képet kezd mutatni a Villanyrendőrnél található buszmegálló. A sivatagi hőséget árasztó betondzsungel közepén üde színfoltot képez ma már a forgalmas közterület, hiszen nemrégiben felső árnyékolást kapott a buszmegálló. A sötétítő fólia nemcsak a hőség, hanem az UV-sugárzás elleni védekezés miatt is fontos: csökkenti az üvegtáblán átjutó napfény mennyiségét, és véd a káros UV-sugarak ellen is.

Most pedig növényekkel tették nem csak vonzóbbá, de színesebbé és környezet-közelibbé is a buszmegállót. Több mint száz virágládát, huszonöt kaspót helyeztek ki, és két borostyánfal is díszíti már a felépítményt. A megújuló buszmegálló nem csak látványosabb lett, de a járókelők szerint sokkal kellemesebb is. A Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Mának nyilatkozó járókelő, Buda Istvánné úgy fogalmazott: nagyon barátságos így a környezet.

Kép
A Villanyrendőri buszmegálló virágosítása

– És tényleg több árnyékot nyújt! A virágok kedvesek számomra, élhetőbb a város. Ahogy ezt megcsinálták, tényleg nem hagy semmi kívánnivalót maga után, remek munka – fogalmazott.

Hollósy András alpolgármester egy „igazi zöld szigetnek” nevezte a Villanyrendőr buszmegállót, ahol a szárazságot jól tűrő növényeket helyeztek ki. A munka azonban nem áll meg.

– Folytatódik a zöldítés a főutcán, a tervek szerint még a héten befejezzük a munkát. Virágszigeteket fogunk kialakítani, hiszen nagyon sok miskolci kérte már tőlünk, hogy még szebb, zöldebb, virágosabb belvárost alakítsunk ki. Azon dolgozunk, hogy ez megvalósuljon – hangsúlyozta, hozzátéve: a belvárosi zöldítés célja az, hogy még élhetőbbé, árnyékosabbá és barátságosabbá váljon a város szíve.

Kép
A Villanyrendőri buszmegálló virágosítása

Miskolc tehát jól halad a zöldítés terén. Arról szintén a napokban írtunk, hogy idén is benevezett az országos környezetszépítő versenyre Miskolc. A nagyvárosok között méretteti meg magát a borsodi vármegyeszékhely, valamint egy tematikus sétával is beneveztünk az immár 32. alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre.

Demkó-Orosz Katalin, a miskolci önkormányzat kommunikációs munkatársa a verseny kapcsán hangsúlyozta, hogy Miskolcon nemcsak épített örökségünkre, hanem természeti kincseinkre is büszkék lehetünk.

– Szerettük volna, ha ezt a széles és színes palettát egy szakmai zsűri is látja. Zöld területek nemcsak Lillafüreden, Miskolctapolcán vagy a belvárosban, hanem a lakótelepeken is vannak. Külön köszönjük a város lakosainak, az intézményeknek és a civil szervezeteknek, hogy évek óta bekapcsolódnak a környezetünk szépítésébe. A városvezetés továbbra is nagy hangsúlyt helyez a virágosításra. A jövőben is az a cél, hogy Miskolc minden részén zöldítsünk – emelte ki.

Címkék

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.