Elszállították szerdán a Vasgyárból, az LKM korábbi vendégháza elől Egressy Gábor színész szobrát. A miskolci kötődéssel rendelkező, korának egyik legmeghatározóbb színésze, Egressy Béni bátyja hetvenegy évvel ezelőtt kapott szobrot Miskolcon, az alkotást Várady Sándor tervezte.
A szobrot felállításakor ideiglenesen helyezték el itt, amíg Miskolc belvárosában, a Nemzeti Színház környékén méltó helyet keresnek számára. Ennek, hogyan fentebb jeleztük is, hetvenegy éve. Az alkotás sorsának rendezése az elmúlt évtizedekben újra és újra felmerült, konkrétum azonban nem történt. Mostanáig. Szerdán a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai szállították el a szobrot a magántulajdonban álló vendégház parkjából.
– Egressy Gábor szobra most elsőként a Városgazda telephelyére kerül, ahol szakemberek segítségével végzik majd el az állagmegóvási munkákat. Az a tervünk, hogy ezt követően méltó helyen, a színház környezetében tennénk ismét látatóvá a színészóriás egészalapos szobrát, de nem olyan magas talapzaton, melyen eddig állt, hanem sokkal emberközelibb módon – hangsúlyozta Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, aki hozzátette: az alkotást várhatóan a következő év elejétől láthatják majd a miskolciak.
Egressy Gáborról
Egressy Gábor (Sajólászlófalva, 1808. november 3. – Pest, 1866. július 30.) színész, a Nemzeti Színház első együttesének tagja, a Kisfaludy Társaság tagja (1863), Petőfi Sándor barátja, Egressy Béni bátyja volt. Református pap gyermekeként született. Otthonról háromszor is megszökött, hogy színésznek álljon.
1837–be Bécsbe ment tanulni a színészmesterséget, de hamar hazatért, és 1837 augusztusában felvette őt a Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház. 1838-ban vidéki vendégkörutat tartott. Fontos kapcsolatot tartott fenn Vörösmartyval, 1844-ben pedig barátságot kötött Petőfivel. 1848. március 15.-én ő adta elő a Nemzeti Színházban a Nemzeti dalt (sőt, néhány kutató szerint már a Nemzeti Múzeum lépcsőjén is). A szabadságharc idején nemzetőr, elkísérte Kossuthot a népfelkelést szervező toborzóútján, majd két hónapig Szeged kormánybiztosa volt.
1849-ben a fegyverletétel után Törökországba menekült, mivel halálos ítélettel sújtották. 1850 szeptemberében tért haza, 1851. október 7.-én amnesztiában részesült, és hamarosan újra felléphetett a Nemzeti Színház tagjaként, ahol 1859-ig játszott.
