Ugrás a tartalomra

Több millió forintot zsebelt be marihuána árusításából a díler

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószerrel kereskedhetett Miskolcon.
Kép
marihuana_police.hu_.jpg
Marihuána fogás (képünk illusztráció). Fotó: police.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított július 29. napját megelőzően – meg nem állapított időpontokban - marihuánát szerzett meg, melyből tavaly nyártól kezdődően 15-20 alkalommal értékesített Miskolc területén. A gyanúsított idén januártól havi rendszerességgel vásárolt marihuánát összesen 800 gramm mennyiségben két és fél millió forintért. Ennek egy részét élettársával elfogyasztotta, a többségét azonban haszonszerzési céllal értékesítette - tudatta szerkesztőségünkkel közleményben Becse Zsuzsanna, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára. 

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapítására, amely 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - tették hozzá. 

Kép
Képünk illusztráció

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható szabadságvesztés mértéke önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, amelyet a terhelt személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban résztvevő és a még ki nem hallgatott személyek befolyásolásával, megfélemlítésével meghiúsítaná vagy megnehezítené a bizonyítást. Ezt erősíti az is, hogy a gyanúsított beszerzési forrása eddig nem került feltárásra. Esetében a bűnismétlés veszélye is reális, ugyanis korábban már elítélték ugyanilyen bűncselekmény elkövetéséért, amely miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének letelte és a jelen eljárás tárgyát képző bűncselekmény elkövetése között mindössze néhány hónap telt el - részletezték. 

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra, szeptember 1-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés egyelőre nem végleges - tájékoztattak. 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.