Ugrás a tartalomra

A remény zarándokait várja az Ars Sacra Fesztivál szeptemberben

Létrehozva
Kiállítások, koncertek, nyitott templomok, közösségi napok és számtalan egyéb program, összesen több mint ötven esemény és ötszáz fellépő vár a III. Miskolci Ars Sacra Fesztiválon, szeptember 12. és 21. között.
Kép
ars_sacra_sajtotajekoztato_20250804-ot_03.jpg
Harmadszor élvezhetjük több mint egy héten át a szent művészetet Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor

Sajtótájékoztató keretében ismertette a tervezett programsorozatot a főszervező Éltető Lélek Alapítvány, a KÉSZ Miskolci Csoportja és Miskolc Önkormányzata hétfőn a városháza dísztermében. Az eseményen kiemelték, a fesztivál, amelynek választott jelmondata ebben az évben „A Remény zarándokai”, a szervezőkön túl számos más miskolci civil szervezet, oktatási intézmény és egyházi felekezetek együttműködésével jön létre, szeptember 12. és 21. között.

Kép
ars_sacra_sajtotajekoztato_20250804-ot_14.jpg

Várhelyi Krisztina az Éltető Lélek Alapítvány kuratóriumi tagja, a fesztivál főszervezője elmondta, az egész város művészvilága már februártól készül, a nyár kellős közepén is, hogy ősszel bemutassa tudását. A körülbelül ötven szervező és az önkéntesek is óriási munkával dolgoznak azon, hogy szeptemberre a több mint ötszáz fellépőt megmozgató, mintegy ötven esemény megvalósulhasson. 
Várhelyi Krisztina hozzátette, öröm látni, ahogyan megmozdultak az emberek, a különböző egyházi és civil szervezetek és számos művész, hogy magas színvonalon valósuljon meg idén a több mint ötven program, köztük kiállítások, nyitott templomok, közösségi napok és koncertek.

Kép
ars_sacra_sajtotajekoztato_20250804-ot_08.jpg

- A programok között lesznek kifejezetten lelkiségi programok, mint a „Legyen ez a te napod”, amely egy dicsőítő nap. Lesz tíz különböző kiállítás a város tíz helyszínén, a városházától Diósgyőrön át az Akadémiáig, vagy a Művészetek Házáig. Sokat tudnék mesélni a sokszínű zenei programunkról, ami fantasztikus lesz, köztük ősbemutatókkal. A részletekről egy későbbi tájékoztatón adunk majd információkat. Irodalmi előadásokból sem lesz hiány, többeknek már előzménye is van, például egy versmondó verseny, amelynek a gálája lesz a fesztivál keretében – sorolta a teljesség igénye nélkül a változatos kínálatot a főszervező.

Kép
ars_sacra_sajtotajekoztato_20250804-ot_10.jpg

A sajtótájékoztatón Tóth-Szántai József Miskolc polgármestere hangsúlyozta, az Ars Sacra fesztivál nemcsak maradandó élményt nyújt, hanem közösséget is formál, erősíti az identitást, és hozzájárul a város jó hírének öregbítéséhez. A városvezető rámutatott, városunk kulturális életének gazdagítása nem csupán feladat, hanem küldetés is. 
- Arra törekszünk, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyek nem csak élményeket kínálnak, hanem identitást is erősítenek. A különböző sikeres fesztiválok és rendezvények Miskolcon, részei annak a várost építő szemléletnek, amely túlmutat az infrastruktúrán. A közös élhetőséget, az összetartozás érzését és városunk szellemi, kulturális arculatát erősítik – fogalmazott. 
Öröm és megtiszteltetés a városnak, hogy részt vesznek a III. Ars Sacra fesztivál megrendezésében, amely nem csak a művészet ünnepe, hanem példaértékű összefogás is – mondta a polgármester.

Kép
ars_sacra_sajtotajekoztato_20250804-ot_12.jpg

Juhász Ferenc a Mindszenti plébánia plébánosa, az Egri Egyházmegye pasztorális helynöke megköszönte, hogy ezt a szakrális művészeti fesztivált Miskolcon immár harmadik alkalommal szervezi meg az Éltető Lélek Alapítvány, az önkormányzat támogatásával. Külön kiemelte, hogy örömmel tölti el a választott mottó is, a Remény zarándokai, mert ezzel a rendezvény még szorosabban kapcsolódik a világegyházhoz és annak küldetéséhez, valamint külön erénye a fesztiválnak, hogy a szent művészet bemutatásának helyszínéül több templomot, egyházi létesítményt is kiválasztottak a szervezők. Ami annál inkább fontos, mivel eredetileg éppen ezekben valósult meg az ars sacra, ezekből lépett ki a világi, profán helyszínekre.

Kép
ars_sacra_sajtotajekoztato_20250804-ot_04.jpg

Az esemény az Éltető Lélek Alapítvány, a KÉSZ Miskolci Csoportja, az önkormányzat, valamint civil közösségek, iskolák és vallási szervezetek együttműködésével valósul meg. A fesztivál szeptember 12. és 21. között várja a látogatókat.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.