Ugrás a tartalomra

Nagy sikert aratott a kétnapos utcazene fesztivál

Létrehozva
Pénteken és szombaton több ezer embert vonzott a Shake It Up!, többen az eső ellenére is kitartottak.
Kép
Utcazene-fesztivál péntek
Fotók: Osztie Tibor

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt: a Cinefest kísérőrendezvényét a Miskolci Kulturális Központ megbízásából a BOLDOGkisfalud Feszt stábja idén először szervezte meg. Ám a tervek szerint nem utoljára. A szervezők úgy vélik, sikerült a rendezvény nevéhez híven felrázni a belváros hangulatát. 

A rendezvény ugyanis több ezer embert vonzott. A swingtől a blueson és világzenén át a hip-hopig terjedt a zenei stílusok skálája. Ahogy a fesztivál neve is magában hordozza, a szervezők szerették volna „felrázni” ezt a hétvégét – gondosan összeállított, válogatott programkínálattal. Többen az eső ellenére is kitartottak.

Kép
Utcazene-fesztivál péntek

Ganxsta Zolee a Dos Diavolos formációval érkezett pénteken Miskolcra. Az akusztikus zenei duó koncertjére sokan eljöttek. Pénteken és szombaton a Városház tér és a Szinva terasz között 5 programhelyszínen, 25 fellépővel találkozhatott a közönség a fesztiválon.

– Vízi színpadot nem terveztük, de a vihar ellenére meg tudtuk valósítani a programokat, amit ezúton is köszönök a technikai stábunknak, illetve a fellépőknek is a rugalmasságot. Összességében azt gondolom, hogy a közönség és a fellépők szempontjából is egy jó rendezvényt zártunk – fogalmazott érdeklődésünkre Juga Péter.

Kép
Utcazene-fesztivál péntek

Mint azt a Miskolc Televízió stábja a Shake it up! főszervezőjétől megtudta: a legtöbben Senára, Ganxsta Zolira, a miskolci fellépők közül pedig az Ildi Rider zenekarra voltak kíváncsiak.

Ez is érdekelhet

vill
Villamos és autó ütközött a forgalmas miskolci kereszteződésnél
MiskolcBaleset
Villamosbaleset történt az Andrássy út és Testvériség utca kereszteződésében csütörtök reggel.
4-es busz Miskolc_MVK Zrt
Figyelem! Terelve jár a 4-es busz Miskolcon csütörtök délután
Miskolc
Csütörtökön délután ideiglenesen módosul a 4-es autóbusz közlekedése Miskolcon.
Képgaléria
Új arcát mutatja szombaton a miskolctapolcai strandfürdő
MiskolcSzabadidő
Éjszakai csobbanás, forró hangulat és felejthetetlen élmények várják a fürdőzőket este héttől Miskolctapolcán.
Közlekedési információk Miskolcról csütörtökön
Miskolc
Megkezdődött a Szeder utca teljes körű felújítása. A munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.