Ugrás a tartalomra

A közúton önbíráskodott

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt, aki az utcán a gépjárművéből kirángatott egy férfit, megöléssel fenyegetve, hárommillió forintos tartozásának megfizetését követelte tőle.

A vádirat szerint a vádlott 2023. nyarán bízta meg a sértett férfit lakásfelújítási munkával, majd megkérte arra, hogy a felújítás alatt álló lakásban lévő ingóságokat, bútorokat szállítsa el, saját pincéjében megőrizze - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Mint írják, a sértett a megegyezés szerint járt el, azonban a későbbiekben a pincében elhelyezett tárgyak eltűntek, emiatt a vádlott felelősségre vonta, a sértett viszont azzal védekezett, hogy azokat ismeretlen személy tulajdonította el.

2025. július közepén az esti órákban a vádlott meglátta, hogy a sértett gépjárművével Kazincbarcikán egy vegyesbolt előtti útszakaszon tartózkodik, megállt mellette, kiszállt az autóból azzal a felkiáltással, hogy most elkapja, megbeszélik a dolgokat. A sértett viszont távozni akart, beszállt az autójába, mire a vádlott kezével feszítette az ajtót, benyúlt az autóba, kivette az indítókulcsot és eldobta, majd felső testénél megragadva kihúzta a sértettet a járműből, egyik kezével, nagy erővel szorította a torkát, míg másik kezével a fejét folyamatosan ütlegelte. Követelte tőle a hárommillió forint összegű kárának a megfizetését, közben azzal fenyegette, hogy megöli, illetve feleségével együtt rájuk gyújtja a házukat.

A bántalmazás következtében a 8 napon belüli gyógytartamú sérüléseket elszenvedő sértett a cselekmény közben folyamatosan segítségért kiabált, így a lakossági bejelentésre kiérkező rendőrök intézkedtek a vádlottal szemben.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

4-es busz Miskolc_MVK Zrt
Figyelem! Terelve jár a 4-es busz Miskolcon csütörtök délután
Miskolc
Csütörtökön délután ideiglenesen módosul a 4-es autóbusz közlekedése Miskolcon.
Képgaléria
Új arcát mutatja szombaton a miskolctapolcai strandfürdő
MiskolcSzabadidő
Éjszakai csobbanás, forró hangulat és felejthetetlen élmények várják a fürdőzőket este héttől Miskolctapolcán.
Közlekedési információk Miskolcról csütörtökön
Miskolc
Megkezdődött a Szeder utca teljes körű felújítása. A munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.