Ugrás a tartalomra

A sport és a természet ünnepe volt

Létrehozva
Több, mint kétezren vettek részt a IX. kerékpáros Bükk Kupán és a családi napon a Szeleta Parkban.
Kép
Bíró Tibor a Szeleta Parkban
Bíró Tibor (középen) is benne volt a közös táncban. Fotók: magáranchívum

Szeptember 13-án a Szeleta Park Látogatóközpontba közel kétezer látogató érkezett, hogy együtt töltse a napot a természetben, sporttal, játékkal és színes programokkal.

– A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága és a Miskolci Road Cycling Club által szervezett program elsőként valósult meg, de a sikeressége mutatja, hogy nem az utolsó volt – kezdte összegzését Bíró Tibor, a bringás programokhoz csatlakozó látogatóközpont vezetője. – A családi kerékpártúra kisvasutas visszautazási lehetőséggel, a gyermek kerékpár versenyek, Kapusi Szabi Bábszínháza és a Bükk Body Boom természetfitnesz gondoskodott arról, hogy minden korosztály megtalálja a saját kedvencét. A gyerekeknek különösen nagy élményt jelentett a Decathlon jóvoltából a Szeleta parkjában kialakított felfújható pálya, valamint a gördeszkázás és a görkorcsolyázás lehetősége, ami állandó telt házzal működött. A kitelepülők programjai egész nap folyamatosan vonzották a közönséget. A Miskolci Állatkert „nem szeretem állatokkal” érkezett: a bátrabbak egy titokzatos dobozba is belenyúlhattak, hogy próbára tegyék a bátorságukat.

Sztárvendégek

– A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság környezeti nevelői játékos formában ismertették meg a látogatókkal a Bükk természeti csodáit, a madármentő állomás sátránál pedig igazi sztárvendégek – füles kuvik, bagoly, holló és egerészölyv – várták a látogatókat – folytatta Bíró Tibor. – Az Északerdő Zrt. standján az erdő- és vadgazdálkodás rejtelmeibe nyerhettek betekintést a vendégek, természetismereti társasjátékok segítségével, miközben a Készenléti Rendőrség sátránál testpáncélt lehetett felpróbálni és egy rendőrautóba is be lehetett ülni. A Közlekedés Rendészetnél a „részeg szemüveg” próbálta megmutatni a biztonságos közlekedés fontosságát, míg a HungAIRy interaktív foglalkozásokkal hívta fel a figyelmet a levegőminőség és a környezetvédelem szerepére.

A gyerekek kipróbálhatták a legmodernebb kétkerekűeket is

Kép
Szeleta Park kerékpáros verseny
A gyerekek kipróbálhatták a legmodernebb kétkerekűeket is .

Nagy érdeklődést keltett

– A Miskolci Gombász Egyesület gombabemutatója a természetkedvelők számára kínáltak izgalmas újdonságokat, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület sátra is nagy érdeklődést váltott ki – állapította meg a látogatóközpont vezetője. – Miskolc város sátránál a városismereti kvízt sikerrel kitöltők a szerencsekeréken értékes ajándékokat pörgethettek ki, míg a Bombastic-nál akár egy „vulkán” túrán is végigtekerhettek a vállalkozó kedvűek. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola bemutatója a hűséges négylábú segítők világába engedett bepillantást, a tűzoltók látványos bemutatója pedig kicsiket és nagyokat egyaránt lenyűgözött. A napot a Rock Heaven koncert zárta, akik igazi rock and roll hangulatot teremtettek a Bükk kapujában. A IX. Bükk Kupa és a családi nap így nemcsak a sport és a természet ünnepe volt, hanem a közösség erejét is megmutatta: együtt bizonyította be közel kétezer ember, hogy a Bükk szívében mindig van hely az élményeknek, a tanulásnak és a szórakozásnak.

Kép
szeleta-csaladi-programok.jpg
A családi programokra rengetegen érkeztek a látogatóközpontba.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.