Ugrás a tartalomra

A kínai modellt tanulmányozták autóipari szakemberek Miskolcon

Létrehozva
Teltházas autóipari Drive Brunch-ot rendezett kedden a BOKIK, ahol a különbözőségeket és a szinergiákat vették górcső alá a kínai modell alapján, a munka világában.
Kép
kinai_modell_vigado_20250923-ot_03.jpg
A kínai autógyártás és a munkaerő-felhasználás modelljét vizsgálták meg a résztvevők. Fotó: Osztie Tibor

Második alkalommal szervezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) égisze alatt működő Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) Drive Brunch elnevezésű rendezvényét. A fókuszban ezúttal az állt, hogyan jelennek meg a különbözőségek és a szinergiák a munka világában a kínai modell tükrében, különös tekintettel az autóipari együttműködésekre.

A vendégeket Fükő László, a NOHAC elnöke köszöntötte. Bevezetőjében kiemelte, a rendezvény célja, hogy platformot teremtsen a régió autóipari szereplői számára a szakmai párbeszédre, új kapcsolatok építésére és a közös gondolkodásra.

Kép
kinai_modell_vigado_20250923-ot_06.jpg

Az előadások sorát a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézetének képviselői, Bihariné Kalászdi Beáta és Yang Yang indították, akik a magyar–kínai interkulturális hasonlóságok és különbségek bemutatásával alapozták meg a szakmai diskurzust.

A debreceni Halms Hungary Kft. HR & Legal Managere, Kovács Norbert arról beszélt, hogyan formálhatják közösen a jövőt a magyar és kínai munkavállalók a kulturális szinergiák mentén. Emellett megosztotta a jelenlévőkkel az aktuális tudnivalókat a Halms Miskolcon épülő gyáráról.

Györki Renátó, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara kínai üzletfejlesztési követe a kínai üzleti kultúra alapjairól beszélt, majd a guanxi (személyes kapcsolatok és hálózatok) jelentőségét, az etikett és az interkulturális hídépítés gyakorlatát ismertette.

Kép
kinai_modell_vigado_20250923-ot_05.jpg

Az előadások sorát Szilágyi Balázs zárta. A Contemporary Amperex Technology Hungary Kft. (CATL) közügyekért felelős vezetője bemutatta a világ egyik vezető akkumulátorgyártóját.

A délelőtt panelbeszélgetéssel fejeződött be, amelyen a térség meghatározó vállalatainak vezetői – köztük a Bosch, a CATL, a S.E.G.A és a Halms Hungary képviselői – vitatták meg az együttműködés lehetőségeit és kihívásait a kínai modell fényében.

Kép
kinai_modell_vigado_20250923-ot_01.jpg

A BOKIK szerint a Drive Brunch ismét bebizonyította, hogy a kamara autóipari klaszterének rendezvényei olyan találkozási pontokat jelentenek, ahol az autóipar szereplői első kézből kaphatnak betekintést a globális trendekbe, és párbeszédet folytathatnak a keleti és nyugati modellek közötti együttműködés lehetőségeiről.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.