Ugrás a tartalomra

Együtt rúgta a bőrt mérnök és bentlakó fiatal a Baráthegyen

Létrehozva
A hétfői focitornán öt fogyatékossággal élő fiatalokból álló, valamint három ép játékosokból álló csapat mérkőzött meg egymással.
Preview Image
Integrált Foci Kupa a Baráthegyi Majorság futball pájályán - Mocsári László képgalériája


A foci mindenkié – együtt játszunk, együtt építünk közösséget. Ezzel a szlogennel rendezték meg a Baráthegyi Foci Kupát hétfőn délelőtt. A Baráthegyi Sport Klub Sportegyesület második alkalommal szervezett integrált foci kupát, ahol ezúttal öt fogyatékossággal élő fiatalokból álló, valamint három ép játékosokból álló csapat mérkőzött meg egymással.

Sallai Róbert mérnökként dolgozik, az IPMS Engineering Kft.-től érkezett a rendezvényre, aki elmondta, a jótékonyság, a segítség mellett a közösségépítés, csapatépítés is fontos volt számukra.

Preview Image
Jakubinyi László. Fotó: Mocsári László

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Mának elmondta, az esemény egy nagyobb nemzetközi mozgalom, a grassroots labdarúgás része melynek célja, hogy a futball mindenki számára elérhető legyen.

– Ez a mozgalom szerencsére itthon, ezen belül Miskolcon is egyre népszerűbb. Tulajdonképpen sportegyesületünk is emiatt jött létre, a cél az volt, hogy az értelmileg akadályozott, autista gyerekek is focizhassanak. A csapatnak rendszeresen vannak edzései, ide hívunk meg olyan támogatókat, cégeket, akik hajlandóak velünk közösen gondolkodni. Azt gondolom, ez a társadalomintegrációnak egy nagyon fontos eszköze, a közös pozitív élmény, itt nem a gól számít, hanem az, hogy részt veszünk egy ilyen szabadtéri eseményen – hangsúlyozta.

Kép
Integrált Foci Kupa a Baráthegyi Majorság futball pájályán

Jakubinyi László kiemelte, a Baráthegyi Majorság tökéletes helyszín a grassroots labdarúgáshoz, hiszen a focikupa nemcsak sportesemény, hanem igazi közösségi élmény, amely az elfogadást, a figyelmességet és a játék örömét állítja középpontba.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Downhill Országos Bajnokság 2026 eredményhirdetés
Magyarország legjobb hegyikerékpárosai Lillafüreden küzdöttek a bajnoki címért - íme az eredmények
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Vasárnap eldőlt, kik 2026 magyar bajnokai. A Lillafüredi Libegőparkban rendezték meg hétvégén a Downhill Országos Bajnokság 2026 versenyt.
tűzoltó
A Híd-dűlőbe riasztották a miskolci és diósgyőri tűzoltókat
MiskolcHavaria
Hétvégi ház égett Miskolc Pereces városrészében vasárnap délután.
Szeles utca
Három hétre megváltozik a közlekedés Miskolc egyik fontos csomópontján – ezek a buszok járnak másképp
Miskolc
Nemcsak az autósoknak, a buszozóknak is érdemes készülniük: a Szeles utcai felújítás három hétre alaposan átrajzolja a környék közlekedését.
miskolci FUX Zrt.
Négy nap alatt 8,32 megawattóra: így csökkentette áramfogyasztását egy miskolci gyár a hőhullám idején
MiskolcGazdaság
Nem leállította a termelést, hanem átszervezte a miskolci FUX Zrt. a hőhullám idején.