Ugrás a tartalomra

Erővel, szívvel – Serfőző Simonról készült portréfilmet mutatnak be Miskolcon

Létrehozva
A filmet hamarosan Miskolcon is bemutatják, közönségtalálkozóval egybekötve.
Kép
Serfőző Simon. Fotó: MTI

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Fotó- és Filmművészeti Tagozatán belül működő Szőts István Mozgókép Műhely 2012-től szervezi 52 perces portréfilmek és „In memoriam” összeállítások készítését művészekről, az MMA akadémikusairól, illetve néhai tagjairól. Az elkészült portrék közül eddig már több mint félszáz alkotást mutatott be a köztelevízió, valamint az így bemutatott filmekkel később a tagozat Akadémikusportrék című vetítéssorozatában is találkozhat a közönség a Pesti Vigadóban.

A Magyar Művészeti Akadémia Miskolci Regionális Munkacsoportja akadémikusok bemutatkozása sorozata lehetőséget teremt arra, hogy a filmvetítés után moderátor vezetésével megvalósuló beszélgetések közelebb hozzák a művészt a befogadó és érdeklődő közönségéhez, így a munkacsoport akadémikus tagjai közvetlenül válaszolhatnak a feltett kérdésekre, beszélhetnek munkásságukról.

A soron következő vetítés után a rendező és a dokumentumfilm főszereplője válaszol feltett kérdésekre. Október 2-án 16 órától Szobolits Béla „Erővel, szívvel – Portréfilm Serfőző Simonról” című alkotást mutatják be a Művészetek Háza Béke Art Moziteremben – tájékoztatta lapunkat a működtető Cine-Mis Nonprofit Kft.

Serfőző Simon Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, író a zagyvarékasi tanyavilágból indult. A kifosztott, megalázott falvak népének küzdelmes életét mindig kérlelhetetlenül őszinte együttérzéssel ábrázolta, s ezért a hosszú mellőzést is vállalta. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. A Napjaink szerkesztője, az Új Holnap főszerkesztője, majd főmunkatársa, 1993-tól a Felsőmagyarország Kiadó vezetője. 2017-ben készült róla MMA-film, amelynek rendezője Szobolits Béla, operatőre Surányi Z. András volt.

Szobolits Béla, Balázs Béla-díjas filmrendező a dokumentumfilm mellett köteleződött el. Érzékenysége a világ megfigyelésére már gyermekkorában kialakult. Ez köszönhető fiatal kora emblematikus helyszínének, a Miskolctól huszonöt kilométerre fekvő Kemelyi-erdőnek is a Hernád mellett, illetve annak, hogy Hernádkakon járt általános iskolába a folyón át ladikkal húgával együtt, valamint tizenegy éves koráig „erdészfi" volt: erdész édesapja a természethez közeli attitűdöt már gyermekkorában kialakította benne. Ez jó alapot adott a későbbi dokumentarista szemléletének kialakításhoz.

A vetítést követően közönségtalálkozót szerveznek, amelyen jelen lesz Serfőző Simon költő, író, Szobolits Béla rendező, Vass Tibor költő, moderátor.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Downhill Országos Bajnokság 2026 eredményhirdetés
Magyarország legjobb hegyikerékpárosai Lillafüreden küzdöttek a bajnoki címért - íme az eredmények
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Vasárnap eldőlt, kik 2026 magyar bajnokai. A Lillafüredi Libegőparkban rendezték meg hétvégén a Downhill Országos Bajnokság 2026 versenyt.
tűzoltó
A Híd-dűlőbe riasztották a miskolci és diósgyőri tűzoltókat
MiskolcHavaria
Hétvégi ház égett Miskolc Pereces városrészében vasárnap délután.
Szeles utca
Három hétre megváltozik a közlekedés Miskolc egyik fontos csomópontján – ezek a buszok járnak másképp
Miskolc
Nemcsak az autósoknak, a buszozóknak is érdemes készülniük: a Szeles utcai felújítás három hétre alaposan átrajzolja a környék közlekedését.
miskolci FUX Zrt.
Négy nap alatt 8,32 megawattóra: így csökkentette áramfogyasztását egy miskolci gyár a hőhullám idején
MiskolcGazdaság
Nem leállította a termelést, hanem átszervezte a miskolci FUX Zrt. a hőhullám idején.